Strandszezon

2022.06.18. 06:50

Júliustól drágábban strandolhatunk Heves megyében

Igazi nyári idő van, ezt sokan víz mellett szeretik eltölteni. Megnéztük, megyénk nagyobb ­strandjain hogyan indult a szezon, s milyen újdonságokkal várják a fürdőzőket.

Munkatársainktól

Az egri strandon már most is sokan megfordultak, de még több vendégre, igazi nagy rohamra csak ezután számítanak

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Eger

– Magasabb vendégforgalommal a tanév végétől számolunk, az igazi szezon pedig júliusra és augusztusra tehető – mondta Molnár László, az Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója. A pünkösdi hosszú hétvégén a változatos időjárás miatt nem volt kiemelkedően magas a vendégforgalom, ám így is több mint 5500 vendég érkezett. 

A szezon előtt a legtöbb medence burkolati hibáit kijavították. – Kevésbé látványos, de fontos karbantartásokat is végeztünk a gépházakban. Kollégáink, főleg az úszómesterek újraélesztési, elsősegély- és tűzvédelmi oktatáson vettek részt – tette hozzá.

Érdeklődtünk, milyen programokkal készülnek a nyárra. Mint mondta, az Éjszakai fürdőzés pénteken kezdetét vette az Agria Film Kft.-vel együttműködve. Péntekenként mozival, szombaton zenés rendezvényekkel készülnek. 

– Tervezünk sportnapot júliusban, illetve minden szombaton és vasárnap napi kétszer aqvazumbával rázzuk fel a hangulatot. Folyamatban van egy finn és egy infraszauna beüzemelése a fürdő területén. Szintén tavaly kezdtük el a masszázs szolgáltatást, ezt is szervezzük – részletezte. 

Az árakról szólva elmondta, annyival emelkedtek, hogy fenn tudják tartani az Eger Termál Kft. üzemegységeit. – Elkerülhetetlen volt az áremelés, melyet két lépcsőben léptünk meg. A közüzemi, a szolgáltatási díjak, illetve az üzemeltetéshez szükséges eszközök és bérköltségek mind nehezítik az gazdaságos üzemeltetést. Első ütemben június 17-én emelkedtek a belépők, majd július elsejétől a főszezoni árakkal folytatjuk. Ügyeltünk arra, hogy csak a lehető legszükségesebb mértékben emeljünk, sikerült a környező fürdőkhöz képest alacsonyan tartani árainkat – húzta alá. Egy felnőtt­belépő júliusig 2400, onnantól 3200 forint lesz. 

Gyöngyös

Gyöngyösön a vakációval indult a valódi strandszezon. A Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand június 16-a óta nyári nyitvatartással várja a vendégeket. Juhász Péter, az üzemeltető Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a strand hétköznaponként reggel 6 és 19 óra között, hétvégén reggel 9-től 19 óráig tart nyitva. Kivételt azok a napok jelentenek, amelyeken hőségriadót rendelnek el, ilyenkor este nyolckor zár a fürdő. – A kormány korábbi rendelete alapján két évig nem lehetett változtatni a jegyárakon. A jogszabály módosítása július 1-től lehetővé teszi az emelést. Ezzel szeretnénk élni, mert kétévnyi árstop után vagyunk, a rezsiköltségeink alaposan elszálltak. Mintegy 15 százalékos jegyáremelést tervezünk, de úgy gondolom, az országos viszonyokat tekintve, ezt nem nevezhetjük nagy drágulásnak. Előtte lesz még egy képviselő-testületi ülés, a grémium hagyhatja jóvá ezt az elképzelést. Addig a régi áraink érvényesek – összegezte Juhász Péter. 

Az ügyvezető elmondta, hogy tavaly óta bővült a szabadtéri Kneipp-park, s kisgyermekeknek is alkalmas már a hely talpmasszázsra. Idén is lehet használni a vízi akadálypályát, amely évek óta az egyik legkedveltebb attrakció. A vendégek igényének megfelelően június 16-tól mindennap strandrendész van jelen a fürdőben. 

Bükkszéken is fürödhetünk - A Bükkszéki Gyógy- és Strandfürdő június 17-én reggel 9 nyitja meg szabadtéri, nyári részlegeit – tudtuk meg Varga Jánostól, a létesítmény vezetőjétől. Elmondta, a nyitvatartás változatlan, azaz este hétig fogadják a fürdőzőket. A hideg vizes úszómedence ­feltöltésére még pár napot várni kell, de a gyermek- és élménymedencék már működnek. A belépők itt is drágultak, legalább 10–15 százalékkal. Mivel sokfajta jegyet, bérletet árulnak, célszerű a fürdő honlapjáról tájékozódni az árakról, kedvezményekről. Programokból sem lesz hiány a településen. Vasárnap egy ifjúsági fúvós zenekar koncertezik a fürdőben, június 26-tól érkeznek a művésztelepre az alkotók. Majd július 9-én pedig gulyásfesztivált rendeznek a faluban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában