Kánikula

2022.06.27. 17:25

Kedd reggeltől az egri városházán is lehet hűsölni

Egerben hétfőn kora délután 35 Celsius-fok volt árnyékban. Az idei első extrém hőség miatt kiürült az Eszterházy és a Dobó tér, szinte elnéptelenedett a Széchenyi utca.   

Szabó István

Hétfőn még a szökőkútban hűsöltek, keddtől párakapuk is lesznek

Forrás: Komka Péter/MTI

A Dobó tér fái alatt nagy csapat gyermek hűsölt. Kovácsné Megyeri Anna pedagógus 68 diákkal és kolléganőivel hétfőn érkezett nyári táborba Gyuláról. Mint mondta, tudták, hogy hőség lesz, megnézték az előrejelzést.

Nagy hőségben sétáltak a gyerekek
Forrás: Komka Péter/MTI

– Délelőtt megnéztük a várat, és mentünk volna még máshová is, de olyan meleg van, hogy úgy döntöttünk, a mai napra befejezzük a városnézést. Esetleg még az Érsekkertbe elmegyünk a játszótérre, de utána indulunk a táborhelyünkre, Nagyvisnyóra. Kicsit átszervezzük majd a programunkat, szerdán Bükkszékre megyünk, strandos napokat rögtönzünk meg éjszakai túrát – fogalmazott Kovácsné Megyeri Anna.

A belvárosi vendéglátóhelyeken, ebédidő ellenére, csak minden harmadik-negyedik asztal volt foglalt. Az egyik fagylaltozó alkalmazottja neve mellőzését kérve elmondta, hogy az ilyen nagy melegben inkább otthon maradnak az emberek. Az esti órákban nagyobb a forgalom, tette hozzá. Az óriáskerék alkalmazottai is tétlenül ücsörögtek az árnyékban. 

A nyári hőségben a szökőkút nyújtott enyhülést
Forrás: Komka Péter/MTI

– Egyrészt azért nincs vendég, mert munkaidő van, de ez a nagy meleg is elriszt mindenkit. Este, amikor majd kicsit hűl az idő, illetve lemegy a nap, akkor többen lesznek – közölte a pénztárfülkében ülő Gayer Móricz Gábor.

Egy Jakabszállásról érkezett nyugdíjas házaspár éppen a vár felé tartott. Mint mondták, igyekeznek feltalálni magukat a kánikulában, ezért szellős, világos ruhát vettek fel. 

Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat Észak-Magyarországi régiójának kommunikációs munkatársa arról beszélt a heol.hu-nak,  hogy zsúfoltak a strandok és a vízpartok. 

– Ilyenkor megnő a halálos vízibalesetek száma, szerencsére Heves megyében a hétvégén nem történt ilyen. Sok rosszullétet okoz, ha nem iszunk kellő mennyiségű folyadékot. Izzadás közben különböző ionokat, sókat veszít a szervezet, ezeket is pótolni kell. A legpraktikusabban ezt ásványvíz ivásával tehetjük, de lehet egy kis gyümölcslevet belekeverni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy tartózkodjunk a szeszes italok fogyasztásától, mert azok is vízhajtó hatásúak, de ez vonatkozik a kávéra, energiaitalokra is. A turistáknak azt tanácsolom, hogy aki nincs hozzászokva a napi több kilométer gyalogláshoz, az ne most akarja megnézni az egész várost. A reggeli, illetve a késő délutáni órákat használják ki erre, gyakran pihenjenek meg árnyékban, légkondicionált helyiségben hűsölni. Érdemes felkeresni a párakapukat – hangsúlyozta Leskó Diána.

Az egri önkormányzat tájékoztatása szerint kedd reggeltől a Városgondozás Kft. a Vallon, a Mátyás király úton a Brendon Babaáruháznál, illetve a Dobó téren helyez ki párakapukat, továbbá a Városháza aulájában ballonos vízadagolót lehet igénybe venni. 

Reméljük, idén nem lesz ilyen probléma:

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában