Fejlesztés

2022.06.09. 13:30

Kiírták a közbeszerzést az Eger és Miskolc közötti kerékpárút megépítésére

Egy nagy lépéssel közelebb került a kivitelezéshez a Miskolc és Eger között tervezett egyedülálló bicikliút.

HEOL

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Miskolc és Eger között összesen 47,2 kilométer hosszúságú kerékpárút kivitelezését készíti elő egy, az európai közbeszerzési értesítésben megjelent felhívás. A kiírásban 16 részprojekt szerepel, Miskolc felől Eger irányába haladva, egybevágóan a korábbi tervezői közbeszerzéssel, amely a Bükki Nemzeti Park déli oldalán határozta meg az útvonalat. A tervek szerint 32 kilométer hosszon teljesen új, Magyarországon sok szempontból egyedülálló kerékpárút létesül, 10,75 kilométer hosszon felújítás lesz, 4,45 kilométer hosszon pedig kijelölés keretében kell az egybefüggő kerékpárutat megtervezni. A hirdetmény a turisták és kerékpárral kirándulók számára is vonzó északkelet-délnyugat útvonal létrehozását tűzte ki célként. Mint az értesítőből egyebek mellett kiderült, a projekt fontos elemeként a termálfürdőjéről is híres Bogács bekötését is belefoglalták a beruházásba.

Az alapelképzelés az volt, hogy olyan tájakon haladjon keresztül a kerékpárút, ahol élvezet családi vagy baráti társaságban kerékpározni, minél kisebb balesetveszéllyel. Ezért olyan területeket jelöltek ki útvonalként, amelyek erdőkön, régi mezőgazdasági utakon, szántóföldek mellett, szőlők és tavak mentén is keresztülmennek. Az is fontos szempont volt a tervek készítésekor, hogy párhuzamosan menjen a gyalogos túraútvonallal és a lovas turizmus állomásaival. A fejlesztésnek köszönhetően a Tisza-tóhoz való biciklis becsatlakozás is lehetővé válik, még inkább szélesítve ezzel a kerékpáros turizmus lehetőségeit.

Portálunk a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetségnél érdeklődött a kerékpárútról, amint válasz érkezik, cikkünket frissítjük. Megkerestük a Magyar Kerékpáros Szövetséget is, akik örömmel fogadták az épülő kerékpárút hírét:

- Bár alapvetően sportági szakszövetség vagyunk, ettől függetlenül örülünk minden kerékpáros infrastruktúra fejlesztésnek, mivel újabb lehetőséget biztosítanak a kerékpársport népszerűségének növelésére. Ennek köszönhetően a versenyzői utánpótlás bázis is szélesebb lehet a környéken - fogalmazott Pintér Ádám, a szövetség infokommunikációs vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában