Szárazság

2022.06.28. 17:25

Nagy a szárazság Heves megyében is, ne várjuk tétlenül az égi áldást

Az elkövetkező kánikulai napok azoknak a kiskert tulajdonosoknak is fejtörést okoznak, akik szeretnék terméseiket megmenteni az aszálytól. Szerencsések azok, akiknek telkén fúrt kút segít az öntözésben. Akiknek nincs ilyen, kénytelenek a drága vezetékes vízzel locsolni.

Barta Katalin

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Nagy Szabolcs, portálunk állandó kertészeti tanácsadója azt mondja, ésszerűen, kisebb praktikákat bevetve ilyenkor is van lehetőség okosan gazdálkodni a vízzel, hogy az eddig befektetett munka ne vesszen kárba. Elmondta, akár kedvenc zöld gyepünkről, akár a gyümölcsfákról, a cserjékről, a rózsákról van szó, a napi rendszeres locsolás helyett érdemes inkább heti 1-2 alkalommal, viszont bőségesebben locsolni. Ezzel a növények gyökerét erősítjük, ellenállóbbá tesszük őket a szárazsággal szemben.

A zöld pázsit megőrzése érdekében nagyon fontos szabály, hogy a fűnyírásnál soha ne vágjuk tarra a füvet.

Lehetőleg reggel, vagy késő este locsoljunk, így jobban hasznosul az öntözővíz, másrészt megelőzhetjük a leveleken maradó vízcseppek okozta napégést is. Érdemes fontolóra venni, hogy az esti locsolás a felmelegedett talaj miatt könnyebben elpárolog. 

A nagy hőségben jobban kell figyelni a kaspós, balkonládás növényekre is. Ezek földje a kerti talajnál gyorsabban felmelegszik, így akár naponta is érdemes locsolni a benne lévő növényeket, főleg akkor, ha közvetlen napsütés éri őket. Nézzük meg  a balkonládák, cserepek méretét is, minél kisebbek, annál könnyebben kiszáradnak. Kánikulában napi többszöri öntözést is megkívánnak.

Nyaralás, hosszú hétvége alkalmával érdemes a ládákat árnyékos, védett helyre tenni, hogy a nap ne tikkassza ki a növényeket, illetve az esetleges jégeső ellen is védve legyenek.

Hálózati vízzel, kútvízzel vagy gyűjtött vízzel is locsolhatunk. Ezek közül a legolcsóbb és a legjobb megoldás a hordókban gyűjtött esővíz. Ne várjuk tétlenül az égi áldást. Ha az időjárás záporokat, zivatarokat jelez, készítsünk elő minden nagyobb hordót, edényt, állítsuk az ereszcsatorna alá, és fogjuk fel! A hálózati víz nagyon drága, több száz forintba kerülhet köbmétere a csatornahasználati és egyéb díjaktól függően. Ez a víz ráadásul  keményebb is. A legoptimálisabb a csepegtető rendszer alkalmazása. Az ehhez való eszközöket bármely kertészeti boltban beszerezhetjük, a szükséges tanácsadással.

A kút fúrása szigorúan szabályozott - A kútvíz minősége sok minden tényezőtől függ, s nem árt azt sem tudni, hogy a kútfúrás szigorúan szabályozott. Kisebb, körülbelül 20 méter mély kutakat az önkormányzatnál, ennél mélyebb vagy nagyobb vízkivételű kutakat a katasztrófavédelmi hatóságnál is be kell jelenteni. Jelenleg egy fúrt kút szabályos kivitelezése több tízezer forintra rúghat. A regionális vízműveknél - megyénkben a Heves Megyei Vízmű Zrt, és az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt. szolgáltat - van lehetőség olyan speciális mérő igénylésére, amely mérsékli a kerti locsolás díját. A részletekről készséggel adnak felvilágosítást a társaságoknál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában