Szülői rémálom

2022.06.02. 18:20

Ottfelejtettek két gyereket az osztálykiránduláson Eger közelében

Az egyik kecskeméti általános iskolában minden szülő rémálma vált valóra, amikor nemrég az osztálykiránduláson felejtettek a tanárok több gyereket is.

HEOL

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A hihetetlennek tűnő esetről az egyik szülő számolt be - írta meg csütörtökön a Blikk nyomán az Origó.

- Osztálykirándulásra vitték a gyermekeimet Eger, Szilvásvárad, a Szalajka-völgy környékére. Ez önmagában nagyon dicséretes gesztus, és a környék is szép, viszont milyen dolog önök szerint az, hogy miután elindultak haza, bizonyos idő eltelte és távolság megtétele után veszik észre, hogy ott maradt két gyerek?! – tette fel levelében a költői kérdést egy, a gyereke érdekében névtelenséget kérő szülő.

Mint írta, az incidenst ráadásul nem a gyerekekért felelős tanár, hanem egy diáktársuk vette észre. Miután visszafordultak, szerencsére megtalálták az elveszett diákokat.

- Rájuk bízzuk a gyermekeinket, és így vigyáznak rájuk? Mi van, ha történt volna valami azzal a két gyerekkel? Hogy számoltak volna el a szülőknek? Hol maradt a névsorolvasás, létszámellenőrzés vagy az utaslista? Tanári felelősség? Természetesen figyelmeztették a diákokat, hogy fel ne merjék tenni az esetet egyik közösségi oldalra sem. Vajon miért? – folytatta levelét a szülő.

A Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója, Zsámboki Anna a Blikknek az alábbi tájékoztatást adta:

- A Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 7. évfolyama 2022. május 17-én közös osztálykiránduláson vett részt Egerben és környékén, a létszám miatt 2 autóbusszal. A kirándulás során 2 tanuló kérte, hogy hazafelé a másik autóbuszban utazhasson, azonban az indulási időpont félreértése miatt arra a járműre sem szálltak fel. Az indulást követően kiderült a félreértés, az osztályfőnök azonnal telefonon beszélt az érintett tanulókkal, akik a megállóban maradtak, amíg a busz visszaérkezett értük. A programról mindenki rendben hazaérkezett. Az intézményvezető megkezdte az ügy kivizsgálását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában