Testületi

2022.06.30. 14:06

Többe kerül a strandbelépő, lesz gyermektáboroztatás és jön az állandó traffipax Hatvanban

A nyári nagy melegben is ülésezett a hatvani képviselő-testület, így több olyan fontos témában hoztak döntést, mely meghatározza a település működését.

K. B. L.

Testületi ülés Hatvanban

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

A képviselők döntöttek a város által nemrég átvett sportcsarnok bérleti díjaival kapcsolatban, így ennek értelmében annak, aki ki szeretné bérelni az intézményt, azzal kell kalkulálnia, hogy sporteseményre nettó tizenötezer forintért használható az épület küzdőtere. Ez az ár egyébként igazodik a hasonló megyei sportcsarnokok óradíjához. Húsz százalékkal növekednek júliustól a strand és uszoda belépti díjak is, ezzel kapcsolatban a költségek általános növekedése miatt volt szükség a döntésre.

A testület szavazott arról is, hogy kiírják az Ady Endre Könyvtár élére a vezetői pályázatot. Erre azért van szükség, emelte ki Horváth Richárd polgármester, mert Sinkovics Erika eddigi igazgató kérte nyugdíjazását. A polgármester az ülésen megköszönte az igazgató munkáját. A korábban a könyvtár épületének teljes felújítását is végig vivő Sinkovics Erika válaszában hangsúlyozta, hogy továbbra is szeretne a város kulturális életében részt venni, csak már nem intézményvezetőként, hanem kultúrapártoló hatvaniként. A könyvtárat a vezetői pályázat lefolytatásáig Varga Zsuzsanna vezeti.

Megszavazta a testület a továbbiakban az önkormányzati intézmények vezetőinek és városvezetés jutalmazását. Ezzel kapcsolatban Horváth Richárd polgármester felajánlást tett, így egy havi illetménynek megfelelő összeget az Idősek nappali otthonának feladatellátására fordítanak.

Változnak a szociális ellátáshoz való jogosultság feltételei is a döntések értelmében. Horváth Richárd polgármester kiemelte a témával kapcsolatban, hogy a mindennapi élethez szükséges költségek szintje, az élelmiszerárak jelentősen növekedtek az elmúlt hónapokban. Abból a rászoruló rétegből viszont, akik jogosultak lettek volna, nagyon sokan azért szorultak ki, mert a rászorultság jövedelemhatára évek óta nem módosult.

– Most harminc százalékkal emeltük meg ezt az összeghatárt, így jóval többen tudnak hozzánk fordulni segítségért – emelte ki a polgármester. A döntés értelmében százharminchatezer-nyolcszáz forintos jövedelemszint alatt egy egyedül élő személy már rászorultnak minősül.

Szintén harminc százalékos emelés lesz szeptembertől a közétkeztetés terén. A szolgáltató díjait korábban az országos rendelkezéseknek megfelelően 2018. évi szinten kellett tartani, az ételek alapanyagár változása, így a hús, vagy a gáz árnövekedése miatt kellett ezt a módosítást megtenni.

Megszavazott a testület négyszázezer forint támogatást a város roma önkormányzata számára, melyből a szervezet emlékművet hoz létre a temetőben a roma holokauszt áldozatainak emlékére.

Támogatást kap a Hatvani Gesztenyés Óvodásokért Alapítvány, ezzel a város járul hozzá a gyermekek nyári táboroztatásához. A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon jó az együttműködés a Bosch magyarországi cégcsoportjának vezetőjével és a hatvani igazgatóval is, rendszeresek az egyeztetések. A gyerekek táboroztatása a cég és a város hozzájárulásával valósul meg, a mostani szavazás a városi kötelezettséget érintette.

Jelentősen, hetvenegyről kilencvenhárom millió forintra drágul a Zagyva-ligetnél építendő futópálya összege, ami kiegészül azzal, hogy harmincegy millió forintért éjszakai világítást kap majd a létesítmény. A költségnövekedést az építőipar általános anyagár drágulása okozza.

A testület döntése értelmében hamarosan a Horváth Mihály út és a Dózsa tér kereszteződésében traffiboxot helyeznek ki a rendőrséggel együttműködve. A polgármester kiemelte, a jövőben több ilyen fix traffipax is lesz a városban, mert ezzel is szeretnék visszaszorítani a hatvani gyorshajtókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában