Interjú

2022.07.14. 06:50

78 évesen sem hagyta magára betegeit - kitüntették a poroszlói háziorvost

A Magyar Orvosi Kamaránál címzetes főorvosi kinevezéseket adtak át a napokban Egerben. Dr. Árvai Juditot, Poroszló háziorvosát is kitüntették a több évtizedes munkája, valamint szakmai életpályája elismeréseként. Erről és munkásságáról beszélgettünk vele.

Fekete-Vadászi Erika

Dr. Árvai Judit legjobban a változatosságot szereti a munkájában. Archív fotó.

– Hogyan fogadta a címzetes főorvos kinevezést? 
– Nagyon örültem neki. Már 54 éve vagyok háziorvos Poroszlón, s a lelkem mélyén mindig is kifogásoltam kicsit, hogy itt a környékünkön még senki nem részesült ilyen elismerésben. Ez a díszoklevél jó visszajelzés arra, hogy minket, időseket sem felejtettek el. 

– Több településen is rendel. Hogyan alakult így, s nem túl megterhelő ez a sok feladat? 
– Tavaly januárban megkértek, hogy egy hónapra vállaljam el Sarudot a poroszlói rendelés mellé. Amint ez letelt, felkértek a teljes évre, majd végül határozatlan idejű szerződést kaptam. Emellett Besenyőtelken is helyettesítek. Szeretem a munkámat. 

– Már ötévesen eldöntötte, orvos szeretne lenni. Mi az, amit a legjobban szeret a hivatásában? 
– Sosem akartam csak néhány kórteremben leélni az életemet vagy beülni egy ultrahangkészülék mögé. A változatosság éltet. Egyszer kisbabát gyógyítok, máskor magas vérnyomást kezelek, segítek az embereknek, hogy eljussanak a megfelelő műtétekre. Mostanában is előfordul, hogy házhoz megyek a betegekhez. Egy napom sem telik unalmasan. 

– Sok minden változott, mióta elkezdett dolgozni? 
– Nagy változásokon ment át az orvostudomány ennyi év alatt. Régen még a terhességet is mi, háziorvosok állapítottuk meg, gondoztuk a várandósokat, akkoriban ultrahang nélkül. Ügyelet sem volt mindig, a hét minden napján dolgoztunk. Most a betegek rengeteg papírral érkeznek, sokszor idegesek, hogy nem értik a leírtakat. Háziorvosként az is a feladatom, hogy megnyugtassam őket. 

– Sokan a nehézséget látják abban, amit ön szépnek lát. Hogyan csinálja? 
– Szerintem az élet minden területén jobb, ha pozitívan állunk a dolgokhoz. Ne a nehézségeket keressük, próbáljuk megtalálni minden apróságban a szépet. Gyakran kiülök a teraszra, ahol képes vagyok a gránátalma, a rózsa virágában gyönyörködni. Így tudok 78 évesen is dolgozni. 
 

Nem kizárólag a gyógyításnak él - A munkámon túl állandó szerzője vagyok a Kaptárkövek című folyóiratnak, melyben szépirodalmi műveket, s olykor tudósításokat is publikálok. Minden évben fellépek a saját verseimmel, írásaimmal a Harlekin Színházban az Ismert egriek más szerepben című előadásban. ­Tagja vagyok a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Körének, ahol évente veszek részt kongresszusokon. Három fiam, hét unokám és egy dédunokám van, s panziót is működtetek, így kerek a világ – foglalta össze dr. Árvai Judit. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában