Felhívás

2022.07.24. 14:36

Minden Heves megyei vadász kaphat támogatást, ha az egyesületek időben benyújták a pályázatot

Szűkebb hazánkban eddig csupán öt vadászegyesület adta be a jelentkezést a Hivatásos Vadász Eszközbeszerzési Programra.

Oláh Nikolett

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az Országos Magyar Vadászkamara honlapján is megjelent az a pályázati felhívás, miszerint július 1-jétől augusztus 31-éig várják azon civil szervezetként működő vadászatra jogosultakat (egyesületeket), akik az illetékes vadászati hatóság által önálló kódszámon nyilvántartásba vannak véve.

Mint ahogyan az a tájékoztatóban olvasható, 2023. február 28-áig több mint 350 millió – hivatásos vadászonként bruttó 200 000 – forintot biztosít az érdekképviselet a vadőrök felszerelésének beszerzésére. Ezek között szerepel például vadkamera, vadászkutya, gépjármű fedélzeti kamera, kereső hőkamera, lézeres távolságmérő és még sok más a vadászat során hasznosnak bizonyuló tartozék. 

Minden arra jogosult – aki helyesen pályázik – nyer támogatást!

A közzétett pályázati felhívás tartalmaz minden olyan információt és dokumentumot, amelyek elengedhetetlenek a sikeres benyújtáshoz. 
A pályázatokat elektronikus formában(e-mailben) várják. A benyújtandó dokumentáció pedig az aláírt és beszkennelt pályázati adatlap, az ügyvéd által ellenjegyzett aláírásminta vagy a közjegyző által hitesített aláírási címpéldány.

A kamara példaként említi a következőket. Ha a vadászatra jogosult két fő hivatásos vadászt alkalmaz, akkor maximum bruttó 400 000 forintra pályázhat. Ez az összeg minimális önerővel 571 429 Ft. Első példa az összeg felhasználására: a vadgazdálkodó több kisebb beruházás mellett dönt (pl. két db távolságmérő, darabonként 100 000 forintért). A megmaradó 371 429 Ft-ból közös használatú eszközöket vásárol (pl. motoros fűkasza és magas nyomású mosó). Második példa az összeg felhasználására: a vadgazdálkodó egy nagyobb értékű beruházást választ, a teljes elszámolható összeg felhasználásával (pl. egy db spektív vagy távolságmérős keresőtávcső).

Portálunk felkereste az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei Területi Szervezetét azért, hogy bővebb tájékoztatást kapjon az eddigi adatokról. 

Az általuk megküldött közleményből kiderült, hogy Heves megyében 62 vadászterületen működnek vadászatra jogosultak, amelyek közül a civil szervezet vadásztársaságok (egyesületek) száma 58. Tehát ennyien jogosultak élni a pályázati lehetőséggel az idei évben. Ezeken a vadászterületeken 86 fő hivatásos vadász teljesít szolgálatot. Amennyiben mindenki igényli a maximális összeget, akkor 17,2 millió forinttal tudják támogatni ezeknek az egyesületeknek az eszközbeszerzését. Eddig egyébként öt vadásztársaság nyújtott be pályázatot, spektívre, kereső hőkamerára, vadkamerára és kézi szerszámokra, úgymint láncfűrész, fűkasza és magassági ágvágó - emelték ki a közleményben.

Ezen felül az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei Területi Szervezete kiemelte, hogy gyorsított döntéshozatali eljárást követően az első két szerződéskötésre már sor is kerülhetett az országban elsőként a megyei vadásznapon, Parádon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában