Sport

2022.07.27. 21:04

Az idei Korongvadász Világbajnokságon is megmérettette magát a füzesabonyi versenyző

A versenyen 38 ország 975 résztvevője vett részt, közülük 23 fő különböző egyéni kategóriákban képviselte hazánkat.

O.N.

Szabó János rendszeresen részt vesz a koronglövéssel kapcsolatos rendezvényeken

Forrás: Szabó János

Július 14. és 17. között rendezték meg az olaszországi Orvieto városában a soron következő FITASC 45. Korongvadász Világbajnokságot. A magyarországi csapat az abszolút eredményt tekintve csupán egyetlen korong híján maradt le a dobogóról, míg a Heves megyei Szabó János egyénileg is szép eredményt ért el.

-  Már nagyon régi résztvevője vagyok ezeknek a versenyeknek, így van rutinom a sportágat illetően - kezdte Szabó János, aki sokáig a füzesabonyi lőtér vezetője volt. - Több, mint húsz éve rendszeresen indulok a hazai- és külföldi koronglövő kihívásokon. Ebből is látható, hogy mennyire szeretem ezt a sportot. Idén a veterán kategóriában az 52. helyet szereztem meg, ami a középmezőnyt jelentette - mondta, majd hozzátette, hogy a múlt évben ettől jobban tudott teljesíteni. A 2021-es Beretta Világkupán a második helyezést érte el, míg Európai viszonylatban ez a dobogó harmadik fokát jelentette akkor.

Kiemelte: a Beretta-kupát Olaszország legismertebb fegyvergyára a Fabbrica d'Armi Pietro Beretta hirdeti minden évben. Azok kaphatják, akik nemcsak részt vesznek a koronglövő versenyeken, de jól is szerepelnek rajtuk. Így értelemszerűen csak a világbajnokság- és egyéb világversenyek után lehet megtudni, kik azok a szerencsések, akik kiérdemelték. - A negyedik napon a hőség nehezítette a koncentrációt, de ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam a rendezvényen - fejtette ki a gyakorlott koronglövő.

Portálunk megtudta, hogy a soron következő Korongvadász Világbajnokságot 2023-ban Magyarországon rendezik, mégpedig a Székesfehérvártól nem messze fekvő Gánt településen. Nem véletlenül esett a választás erre a községre, ugyanis az egyszer már helyet adott a neves eseménynek. A résztvevők pedig annyira megvoltak elégedve a helyszínnel, hogy nem is jöhetett szóba másik.

A világbajnokság csapat versenyében a magyarok - név szerint: Jéri Tamás, Szakács Zoltán, Szerdahelyi András és Varga András - a negyedik helyet érték el, egyetlen találattal lemaradva az amerikai csapat mögött. Jéri Tamás egyébként a 975 induló közül a 10. helyen végzett. 

 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában