Elismerés

2022.07.07. 10:22

Erdőtelek díszpolgára lett a cégtulajdonos

Hétvégén rendezték a faluban a Kastélynapokat. Ez 2015 óta hagyomány Erdőtelken. A rendezvényen átadták a díszpolgári címet, melyet Balogh László, az SBS Kft. ügyvezetője, tulajdonosa kapta.

M. H.

Balogh László

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Nagyon meglepett a kitüntetés, nagy megtiszteltetés ez számomra. Nem tudtam minderről semmit – mondta el portálunk érdeklődésére.

Mint mondta, 1999 óta működik a cég a településen, 23 éve dolgoznak ott. Az iparterület fejlesztésében is közreműködtek, segítették az önkormányzatot, valamint közreműködésükkel egy másik nagy céget, a PreBeton Zrt-t is sikerült Erdőtelekre csábítani.

Az SBS Kft. magyar tulajdonban lévő vállalat, mely a világ vezető mezőgazdasági, építőipari és bányagép gyártó cégeinek gyárt hegesztett szerkezeteket, alvázakat, gémeket és egyéb gépalkatrészeket.

– Büszkék vagyunk arra, hogy a szakma élvonalában lehetünk – emelte ki. A kihívások sikeres teljesítése érdekében nyitott szemlélet szükséges, melyet a cég tulajdonosai és minden dolgozója magas színvonalon képvisel az ügyfelek felé. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában