Magyar Közlöny

2022.07.07. 06:54

Három egri borászatot is érint az Ital Magyarország Kft. csődeljárása

Stratégiailag kiemelt jelentőségű csődeljárássá minősítette a kormány az Ital Magyarország Kft. elleni procedúrát.

Molnár Helga

A borforgalmazásban volt szükség állami beavatkozásra

Forrás: Shutterstock

Megjelent a közelmúltban a rendelet a Magyar Közlönyben arról, hogy az Ital Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaságot (IMO Kft.) csődeljárás alatt egységesített eljárásrend szerint megszüntetik. A Magyar Kormány a gazdasági társaság csődeljárását a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény alapján stratégiailag kiemelt jelentőségű csődeljárássá minősítette.

Az Ital Magyarország Kft. csődje nagyjából harminc hazai borászt, köztük a legnagyobb pincészeteket is érinti, a forgalmazó ugyanis háromszázötven millió forinttal tartozik nekik. Egyes partnerekkel szemben ennek összege 1,7 és 49,5 millió forint között mozog, a harminchárom borászat fele több mint tízmillió forintot követel az IMO-tól. A borászok közösen kérték Palkovics László technológiai és ipari minisztertől, hogy kezdeményezze az Ital Magyarország Kft. stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítését.

Portálunk az ügyben megkérdezte Pál Sándort, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának pénzügyekért felelős alelnökét arról, szűkebb hazánk borvidékei mennyire érintettek az ügyben.

– Az egri borvidéken tudomásunk szerint három céget érint, amelyeknek nagyságrendileg 37 millió forint a követelésük. Volt korábban egy csődegyezségi tárgyalás, amelyen az elhangzott ajánlatot a borászatok nem fogadták el. Ezek után következett a miniszterelnöki rendelet. Ez azt jelenti, hogy állami felügyelet mellett folytatódik az eljárás – válaszolta Pál Sándor.

További kérdésre az alelnök hozzátette, hogy a mátrai borvidékről hasonló ügyről nem tudnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában