Városérdek

2022.07.05. 12:32

Oroján Sándor: Nem igaz, hogy veszélybe került a TOP Plusz forrás

A megyeszékhelyet érintő kérdésekről tartott sajtótájékoztatót az egri közgyűlés Fidesz-frakciója.

Sz. M. L.

Az egri Fidesz-frakció tartott sajtótájékoztatót

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Az elmúlt fél évben számos előrelépést ert el a Fidesz-frakció. Januárban a térfigyelő kamerákra szánt költségvetési összegét emeltük meg. Februárban új bizottsági struktúrát állítottunk fel, a veszteségesen működő önkormányzati cégek vezetői is változtak. Módosítottuk a vagyonrendeletet is, hogy nyílt licites eljárással értékesítsen ingatlant az önkormányzat. Megakadályoztuk  a Deák Ferenc úti óvoda eladását – mondta a frakció mai sajtótájékoztatóján Orosz Lászlóné képviselő. Hozzátette, hogy a választási győzelmét követően már meg is kezdte a munkát a Hajdúhegy képviseletében.

Kiemelte, márciusban a volán menetrendet változtatott, ahogy a legutóbbi ülésen is. A hajdúhegyi lakosok nagy felháborodását váltotta ez ki. Az új, 17-es járat egy átgondolatlan döntés, igyekszem változtatni ezen. A Katona téri parkolóház ügyében is előrelépést szorgalmaztunk, hiszen azt szerződés nélkül üzemeltetik két éve, az Evat így enélkül fizet bérleti díjat.

 

Kovács Cs. Tamás városatya hozzáfűzte, láthatóan a magukat városvezetésnek nevező politikusok koncepció nélküli döntéseket hoznak.

– Legutóbb határoztunk a sporttámogatások felosztásáról. Alapvetően a márciusi közgyűlésen kellett volna ennek megtörténnie, az elmúlt három évben ezt nem sikerült teljesíteni. Ugyanakkor azt köszönöm Mirkóczki Ádám polgármesternek, hogy az egyeztetéseken aktívan részt vett, végül június végén sikerült dönteni a felosztásáról. Több mint negyven sportszervezetet érint ez, de sajnos ezt is a koncepciotlanság jellemezte. Az egri sport nem lehet politikai játszmák része. A múlt héten született egy döntés, de már a városházi pletykák szerint nem folyósítják addig, amíg el nem számolnak a múlt évi támogatással. A szervezeteknek néhány ezer forint is a túlélést jelenti. Tisztelettel kérem, hogy ezt a fajta kisstílű játszmát felejtsük el húzta alá Kovács Cs. Tamás. Közölte, kezdeményezi, hogy egy falfestés készüljön a Bitskey uszoda oldalára, melyen az egri sport es vízilabda kiváló alakjai jelennének meg, illetve az egykori Bárány uszodából kikerült rajtkő is ide kerüljön, méltó emleket állítva a kiváló sportolóinknak. 

Bódi Zsolt az Egert elkerülő út terveiről beszélt, kérte Kacsó János főépítészt, hogy a jövőben vehemensebb képviselje az egriek érdekeit.

– Elfogadhatatlannak tartom, hogy felnémet belterületén csatlakozzon be az út, az egyetlen elfogadható megoldás az almári egyenes, de ott is meg kell vizsgálni az ideális távolságot a helyi lakóközösségtől – jelentette ki Bódi Zsolt.

Oroján Sándor frakcióvezető kiemelte, hogy továbbra sem kapnak belépőkártyát a képviselők a városházára, ezért egy közeli étteremben tartottak a sajtótájékoztatót.
Arról is szólt, hogy megérkezett a kormányhivatal állásfoglalása, ami szerint Mirkóczki Ádám törvénytelenül jár el, amikor a képviselőket korlátozza jogaiban. Nem engedett minket a városfejlesztési céggel kapcsolatban előterjesztést tenni májusban, azt kötelező lett volna neki, de nem engedte, hogy szavazzunk a sürgősségi napirendre tűzésről sem, ehhez sincs joga polgármesternek, nem döntheti el egymaga, hogy mi az, amit egy közgyűlés tárgyal. Mindig a mindenkori többség fogja eldönteni, hogy mik azok a témák, amelyekkel Eger megválasztott képviselői foglalkozni kötelesek és nem egyszemélyben a polgármester. Ugyanez igaz a vég nélküli beszédre, vádaskodásra a közgyűlésben. A kormányhivatal kimondta azt is állásfoglalásában, hogy a polgármester jogszerűtlenül jár el, amikor önmaga az alapokmánytól eltérően, szinte végtelen számban és végtelen időkeretben felszólal.

– Nem csak erkölcstelen de jogszerűtlen is a polgármester viselkedése fűzte hozzá.

Mint megírtuk, Mirkóczki Ádám polgármester szerdára rendkívüli közgyűlést hívott össze. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában