Szálláshelyek

2022.08.18. 11:30

Az augusztus 20-i ünnepi hétvége erős a szálláshelyeken, ám az őszi hónapokra még lehet foglalni a megyében

Erős lesz az őszi szezon a szálláshelyeken. A jelenlegi adatok alapján a szeptemberi és októberi foglalási szint jóval magasabb, mint tavaly, és már a 2019-es utolsó negyedévi szintet is túllépték – derült ki a Szállás.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb elemzéséből. Megyénk szállásadói viszont cáfolják mindezt.

M. H.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az elemzés szerint a portálon leadott foglalások alapján az idén a második negyedévben a főváros után Siófok és Eger vonzotta a legtöbb vendéget. Minden ötödik foglalás a Balaton térségébe szólt. Az észak-magyarországi régió követte a foglalások 17 százalékával, harmadik helyen pedig a főváros és környéke végzett a foglalások 12 százalékával. Országosan az egy emberre eső éjszakánkénti átlagár április-júniusban 11 ezer forint volt, ez 39 százalékos növekedés 2019-hez képest.

Közölték, az idei második negyedévben az áprilisi négynapos húsvéti hosszú hétvége és június elejére eső, háromnapos pünkösdi ünnep a belföldi turizmus meghatározó mozgatórugói voltak. A Szállás.hu adatai szerint a húsvéti hosszú hétvégére már valamennyi partnerük április elején teltházat jelzett, a pünkösd viszont lassabban fogyott.

A második negyedévben a bruttó szobaár-bevétel 57 százalékkal nőtt 2019 második negyedévéhez képest, amikor ebben az időszakban utoljára lehetett hasonló feltételekkel utazni. Ugyanakkor a foglalások csupán 15 százalékkal, a vendégek száma pedig 13 százalékkal bővült. Nem lélegezhettek fel a hazai turisztikai szereplők ebben a negyedévben sem. Bár a hosszú hétvégék élénkítették a turizmust, a háború miatt kieső orosz vendégek, a szektorban erősödő munkaerőhiány és az időjárás nehezítette az ágazat helyzetét.

Kitértek arra, hogy a foglalási szint magas a nyárra, közben a kereslet tetőzni és lassulni látszik, hasonlóan a pandémia előtti évek szezonalitásához. Idén ősszel egyetlen hosszú hétvége lesz, viszont az négynapos, mivel mindenszentek, november 1-je keddre esik. A hosszú hétvégék iránt mindig kimagasló a kereslet, így érdemes előre tervezni és lefoglalni az áhított szállást.

Megkérdeztünk néhány megyénkbeli szállásadót is, hogyan alakul az augusztus 20-ai hétvégéjük, illetve mit látnak, milyen lehet a szeptember. Az egerszalóki Saliris Resort Spa Hotel értékesítési és marketingvezetője arról számolt be, hogy az ünnepre kiemelt programajánlatokkal készültek. Répási Ferenc elmondta, kiváló zenekarokkal és a Groovehouse fellépésével várják a vendégeket.

– Ezen kívül a gyermekek is megtalálhatják a szórakozási lehetőségeket, animációs foglalkozásokkal, kézműves vásárral, hajfonással, sminkeléssel üthetik el az időt. Teltházunk lesz – részletezte.

A szeptemberre rátérve tudatta, szinte mindig teltházas volt az elmúlt években, most is erre számítanak. A foglalások már érkeznek, az első három hét már szépen alakul, a hétvégék korlátozott számban érhetőek el, az utolsó hét viszont még gyengébb.

Nehéz Tamás, a mátrafüredi Avar Hotel tulajdonosa némileg borúsabb képet festett. Mint a szavaiból kiderült, egyelőre az augusztus 20-ai hétvégéjük is várakozások alatt teljesít, de bíznak még az utolsó pillanatos foglalásokban. Ez egyébként az egész nyárra jellemző volt.

– Egyelőre félház lesz, reménykedünk a háromnegyedházban. Magyaros tematikájú hétvégével készültünk. Szeptemberben és októberben sok konferenciát rendeznek nálunk, így az őszi hónapok várakozása jónak mondható – taglalta.

Balogh Barbara, a noszvaji Nomád Hotel tulajdonosa az ünnepi hétvégére kiteheti a megtelt táblát. Vegyes összetételű vendégseregük lesz, foglaltak szálláshelyet nagy társaság, párok és családok is. Amint közölte, alapesetben a szeptembert már jó előre szokták látni, ez most nem így van.

– Eddig még a hétvégék sem teltek meg, óvatosak a foglalások. Beszélgetve a vendégekkel, mindenki kivár, nem tudják, hogy alakulnak a kiadásaik. A vendéglátó szektorban nem túl rózsás időszak következhet, de bizakodunk – tette hozzá

Virág Tamás, egri apartmanos is hasonlóan nyilatkozott. Az augusztusi ünnepi hétvégére jó előre eladtak minden apartmant, viszont a szeptembert nem látja erősnek, októberre pedig egyelőre nincs foglalásuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában