Munkatervek

2022.08.16. 16:18

Az energiaárak miatt módosítani kell ez egri városi cégek üzleti tervét

Ülésezett az Evat igazgatósága, szó volt a Média Egert ért csalásról is.

Sz. M. L.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az EVAT Zrt. Igazgatósága az éves munkatervének megfelelően augusztus 11-én tartotta rendes ülését. Tájékoztatásuk szerint az igazgatóság a tervezetben szereplő valamennyi napirendi pontot megtárgyalta, azok határozati javaslatait elfogadta. Ezeken túlmenően az átlátható, hatékony, de elsősorban takarékos gazdálkodás követelményeinek érvényre juttatása miatt, az Agria-Film, a Városgondozás, a Média Eger és a Városfejlesztési Kft-k idei üzleti terveit az energiaár-emelkedések hatásainak kimutatását kérve kiegészítéssel visszaküldte javításra.

– Az igazgatóság megtárgyalta és elfogadta az EVAT Törzsház és leányvállalatainak első félévi működéséről szóló beszámolókat, a Városfejlesztési és az Egri TISZK Kft.-k fúziójáról szóló javaslatokat, a takarékosság jegyében, az Arnaut Pasa Fürdője és az Eger Termál Kft.-k fúziójára tett javaslatot, a Katona István téren lévő parkolóház vételére-bérlésére vonatkozó tárgyalás eredményét. Az önkormányzat tulajdonában lévő Rákóczi úti garzonház életveszélyes korlátrendszere miatt szükségessé vált azonnali teendőket, a Városfejlesztési Kft. ügyvezetői munkakörére kiírt pályázat során személyes meghallgatásra tett javaslatot – írta közleményben az EVAT Zrt. Igazgatósága.

Kiemelték, az egyebek napirend keretében a Média Eger Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást a társaságot bűncselekményből eredően ért kár körülményeiről. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában