Búza

2022.08.09. 13:19

Embert próbáló időkben is segítenek a rászorulóknak a Heves megyei gazdák + fotók

Hevesen tartotta kedden délelőtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén, az immár tizenkettedik éve töretlen lelkesedéssel zajló Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem program Heves Megyei Kenyérünnepét, amelyen nem csak a gazdák közös sikerét ünnepelték meg, hanem egyben hálájukat és köszönetüket is kifejezték a megye példát mutató adományozóinak, felajánlóinak.

M. H.

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Mára a Kárpát-medence egyik legszélesebb társadalmi bázisán nyugvó jótékonysági kezdeményezéssé vált, amely a legfontosabbhoz, a mindennapi kenyér biztosításához járul hozzá – hangzott el a bevezetőben. A kezdeményezés megbecsültségét jelzi, hogy a példaértékű, nemzetegyesítő szolgálatért a programot 2018-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Sveiczer Sándor, Heves polgármestere elmondta, a város majdnem 800 éves mezőváros, melynek egész történelme a mezőgazdaságra és a kereskedelemre épült és épül.
– Mind a mai napig ez a meghatározó ágazat. A vidéki gazdálkodás fontos állomásához érkeztünk, az aratás után a búzát össze kell önteni, hogy az a malomba kerüljön, majd tésztává formálódjon, hogy aztán kisülhessen a kenyér. Ehhez a szép és megható ünnephez gyűltünk ma itt össze Hevesen – emelte ki.

Szabó Zsolt, térség országgyűlési képviselője szavai szerint a búzaszem az élet, hiszen nincs még egy olyan növény, amennyiben ennyi erő lenne, s amiért ennyit kellene izgulni, különösen idén, ebben a súlyos aszályos időszakban.

Szendrei László, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) Heves Megyei Szervezetének illetve a Heves Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke köszöntőjében arról szólt, hogy embertpróbáló időket élünk, s ez az aszályhelyzet rendkívüli módon érinti a dél-hevesi régiót is.
– Nagy öröm, hogy az adományozás ennek ellenére töretlenül halad. Azt gondolom, ez az időszak egységbe kovácsolta a gazdákat, és még egységesebb gazdatársadalom jön ki ezekből a hónapokból – hangsúlyozta. Elmondta, az idei termés fele a tavalyinak, nehéz talpon maradni, de minden segítségre számíthatnak a gazdálkodók.

Dr. Seszták Attila, a NAK Heves Megyei Igazgatóság igazgatója is utalt az aszályra, mint mondta, a nehézségek megedzenek, s az ünneplés is nehéz.
– A Magyarok Kenyere Program az adakozás, a jótékonyság, az összefogás jelképe – húzta alá.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki főtanácsadó is szólt az eseményen.
– Komoly, erős összetartozást jelent az, hogy ilyen nehéz időkben is együtt vagyunk. Büszkék vagyunk a gazdákra, hogy ilyen példát mutatnak összefogásból, segítő szándékból. Magyar gazdák nélkül nincs polgári kormányzás sem. Egymás természetes szövetségesei vagyunk, vállt vállnak vetve küzdünk az érdekeikért – mondta.

Ignácz Balázs, a Heves Megyei Kormányhivatal főispánja is kiemelte, olyan időszakot élünk, amikor sok kihívással kell megküzdeni.
– Az aszály mutat rá, hogy miről is szól a Magyarok Kenyere Program. Nincs még egy ilyen összefogás a világon, s ez rávilágít arra, hogy tudunk egymásról gondoskodni – tette hozzá.

Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke egy gondolatot emelt ki, szavai szerint az ellenfél a hatalom átvételére készül, ezzel szemben a kormányzat dolgozik a gazdákért. Csontos Ambrus, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntőjében arra tért ki, hogy kiöltük magunkból az öngondoskodást, viszont a Magyarok Kenyere Program megmutatta, az önzetlen segítség még nem halt ki a magyarokból.
– Magyarságunkért még képesek vagyunk küzdeni, ezt jelképezi e program – húzta alá.

Őt követően Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke szólalt fel.
– Megváltozott a világ, az értékrendek is. Ekkora változások közepette a Magyarok Kenyere Program a nemzet erejét mutatja meg. Tizenkét évvel ezelőtt egy maroknyi gazda összefogásával indult mindez el, mára viszont az egész Kárpát-medencét megmozgatta. Tavaly 1100 tonna búza gyűlt össze, ezzel százezer rászorulónak tudtunk segíteni – fejtette ki.

Az aszályról szólva elmondta, ilyen a  mi életünkben még nem volt, hasonlót 1952-ben tapasztalhattunk. Forintban kifejezve 1000 milliárd a kár, a kalászbúzából 2,5 millió tonna, a kukoricából 4 millió nem termett meg idén.
– Alkalmazkodnunk kell ezekhez a körülményekhez, új alapokra kell helyezzük a gondolkodásunkat. A gazdák számíthatnak a segítségünkre – húzta alá.

A köszöntők után színpadra lépett a Neofolk Duo, Hevesi Fúvós Együttes és a Hevesi Mazsorett Együttes és Bódi Csilla és Andrási István néptáncos pár, arató- és népdalokat adott elő a Pélyi Tiszavirág Nyugdíjas Klub és a Őszikék Népdalkör. Az ünnep végén Nagy István Lénárd esperes, plébános illetve Gordos Attila esperes áldotta meg a kenyeret, melyből a résztvevők is kóstolhattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában