Törvényességi felhívás

2022.08.19. 11:30

Engedéllyel, de ingyen lehet majd behajtani az egri történelmi belvárosba

Jövő héten a belvárosi behajtási rendeletet újra kell alkotnia az önkormányzatnak. Ez most visszalépésnek tűnhet, de a polgármester nem tett le az autók kitiltásáról.

Szabadi Martina Laura

Kevesebb autó lehet a sétálón

Forrás: Berán Dánie/Heves Megyei Hírlap

Két hónap szünet után jövő hét csütörtökön ülésezik az egri közgyűlés. A második napirendi pont szerint pedig a Heves Megyei Kormányhivatal  a történelmi belváros közlekedési rendjéről szóló, 2015-ös önkormányzati rendelettel szemben törvényességi felhívással fordult a közgyűléshez, mivel a rendelet felhatalmazás nélkül köti díjfizetéshez a történelmi belváros területére gépjárművel történő behajtást, a behajtási engedély megadását.

– A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 34. szakaszának második bekezdése a közút forgalmi rendjének kialakítására jogosítja fel a közút kezelőjét, helyi közutak esetében a helyi önkormányzatot. A „forgalmi rend” a közlekedésre, várakozásra, parkolásra vonatkozó szabályok összessége lehet, amelybe a díjfizetés előírása nem tartozik bele – olvasható a törvényességi felhívásban. Tehát, mint kiderült, nincs felhatalmazása az egri önkormányzatnak arra, hogy a helyi közút közlekedési célú igénybevételéért, pusztán a behajtásért díjat állapítson meg. Van lehetőség a behajtást korlátozó előírások meghozatalára, díjfizetéshez kötés nélkül.

Dr. Bánhidy Péter, Eger önkormányzatának jegyzője arról tájékoztatott, a Kúria is arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem lehet a behajtási engedélyeket a korábbi módon díjszabáshoz kötni, emiatt kell újraalkotni a rendeletet. 

– Tekintettel arra, hogy a kért módosítások a rendeletet számos helyen érintik, célszerű a teljes jogszabály hatályon kívül helyezése, és egy új, a törvényességi felhívásban foglaltaknak megfelelő rendelet megalkotása. Az új rendelettervezet változatlanul szabályozza a korlátozott forgalmú történelmi belváros területére vonatkozó közlekedési rendet, továbbá az eddig ismert behajtási engedélytípusok továbbra is változatlan feltételek mellett rendelkezésre állnak, csak immár díj megfizetése nélkül – magyarázta.

Mirkóczki Ádám polgármestertől is érdeklődtünk, a városvezető távlati terve ugyanis az, hogy teljesen kitiltja a történelmi belváros területéről az autókat. Mint ahogy arról már korábban beszélt, ha a helyi népszavazáson átmegy a terv, akkor délelőtt tíz óráig hajthatna be a belvárosba az, akinek erre engedélye van. Ezt követően fizikai akadályok, például földbe süllyeszthető oszlopok állnák az autósok útját. A rendelet újraalkotása most visszalépésnek tűnhet, hiszen talán fizetős behajtási engedélyt csak az kért, akinek valóban szükség volt rá, így gondolja a polgármester is.

– Valóban, most úgy tűnik, hogy visszaléptünk egyet, de ez nem érinti azt a tervet, hogy népszavazásra szeretném bocsátani az autók kitiltását a történelmi belvárosból. Csak az a kérdés, mikor. Más helyeken ez működik, Egernek évtizedes lemaradása van ebben. Egyébként, ha a korábban alkalmazott, még jelenleg is érvényes szabályozást maradéktalanul betartanák az autósok, talán a kitiltásról nem is kellene beszélni – mutatott rá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában