Rendeletmódosítás

2022.08.04. 11:29

Gyógyszer- és krízistámogatással, tüzelővel segítenek megyénk önkormányzatai a rezsinövekedés miatt a rászorulóknak

A gáz és a villany árának világszintű drágulás, valamint a hazánkban augusztustól érvénybe lépő új rezsiárak miatt többeknek meg fog emelkedni a számlákra fizetendő összege, és vélhetően lesznek, akik emiatt nehéz helyzetbe kerülnek. Kíváncsiak voltunk, az önkormányzatok készülnek-e valamilyen módon támogatni az érintetteteket.

Fekete-Vadászi Erika

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Jagodics Milán, a hatvani polgármesteri hivatal kabinetfőnöke úgy fogalmazott, mivel ebben az egyébként sem könnyű időszakban egyre nőnek az állampolgárok terhei, ezért az önkormányzat idén lemondta a tűzijáték megrendezését a városban augusztus 20-án, a felszabadult összeget pedig egy energetikai tanácsadó pont létrehozására fordítják.

– Az iroda megnyitásával a rezsi-áremelkedés miatt nehéz helyzetbe került hatvani ingatlantulajdonosoknak szeretnénk szakmai segítséget nyújtani abban, hogyan tudják optimalizálni a fogyasztásukat – mondta el portálunknak Jagodics Milán.

A hatvani önkormányzat minden évben tűzifával segíti azokat a családokat, akiknek gondot okoz a téli tüzelő megvásárlása. Az elbírálásnál figyelembe veszik a szociális körülményeket, ennek megfelelően előnyben részesülnek a kisnyugdíjasok, a mozgáskorlátozottak, a betegek, az egyedülállók és azok, akik nehezen tudják ellátni magukat, ismertette a kabinetfőnök.

– Tavaly a közterületekről 30 köbméter fát kellett kivágnunk, az igények kiszolgálása érdekében még ezen felül vásárolt az önkormányzat száz erdei köbméter bükk- és tölgyfát. Ezzel csaknem 120 háztartás téli tüzelőjéhez tudtunk hozzájárulni Hatvanban. A programra 2021-ben 4,8 millió forintot fordított a helyhatóság, ebben az évben ezt az összeget csaknem 5,3 millió forintra emeltük – húzta alá.

Több módon is próbálnak segíteni. A rászorulóknak lakhatási támogatást is nyújtanak, amelyet az alacsony keresetűek a rezsire tudnak fordítani és lakbértámogatást is lehet igényelni az önkormányzattól.

Gyöngyösön, ahogy az elmúlt években, most is támogatják a rászorulókat. 

– Az önkormányzat pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló rendelete tartalmazza a szociálisan rászorulók részére adható tüzelőanyag támogatást, mint természetbeni juttatást – tájékoztatta portálunkat dr. Horváth Gábor, Gyöngyös önkormányzatának közigazgatási és intézményirányítási igazgatója.

Saját költségvetési forrásból 2019-ig évente 8 millió forintból vásároltak tűzifát. Így 270-330 rászoruló család kapott ilyen támogatást 2015 és 2018 között, 2019-ben pedig a megvett tűzifa kiegészült a város közigazgatási területén a fakivágások során felhalmozódott faanyaggal. Az önkormányzat 2020-tól a rászorulókat a város közterületein favágás után rendelkezésre álló kivágott fa kiosztásával segíti. A tüzelőanyag biztosításán túl a helyhatóság minden érintett család számára kiszállítja a fát, ismertette az igazgató. A támogatást az ügyfél kérelmezheti, majd az önkormányzat környezettanulmányt készít, amely kitér a szociális rászorultság vizsgálatára és a fűtőanyag felhasználásához szükséges megfelelő tüzelőberendezés meglétére is. A következő fűtési szezonban is támogatják a rászorulókat.
Számos egyéb módon is igyekeznek segíteni. Tavaly október 1-jén lépett hatályba az új szociális rendeletet, amely megtartotta a korábbi ellátásokat, a települési, illetve rendkívüli települési támogatási formákat, egyebek között lakásfenntartási-, gyógyszer- és krízistámogatást.

– A magánszemélyekhez hasonlóan mi is sok előzetes kalkulációval és elemzéssel rendelkezünk, azonban azzal kapcsolatban még nincsenek pontos adataink, hogy a megemelkedett rezsiárak kifizetése hány gyöngyösinek okoz majd jelentős anyagi megterhelést. Elképzelhető, hogy a pontos számok ismertében a későbbiekben az önkormányzati rendeletet módosítani szükséges annak érdekében, hogy igazodjon a lakosság hirtelen megváltozott körülményeihez – jegyezte meg dr. Horváth Gábor.

Az egri polgármesteri hivatal arról tájékoztatta a portálunkat, hogy az önkormányzat jelenleg vizsgálja azon lehetőségeket, melyekkel szükség esetén segíteni tud a rezsicsökkentésből kieső embereknek, családoknak.

Ebben fontos lehet az a rendelet, amely tartalmazza, hogy természetbeni juttatásként szociális célú tűzifát lehet igényelni fűtési időszakonként egy alkalommal, szeptember 1. és október 15. között.

– A természetbeni juttatás összegét a támogatottak utalvány formájában kapják meg, amit az önkormányzattal szerződött tűzifa-kereskedőnél lehetne beváltani. Eger önkormányzata idei költségvetésében is betervezte az erre fordítandó támogatás összegét – tájékoztatták portálunkat.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában