Kikapcsolódás

2022.08.06. 19:04

Hangulatos piknik a 100 éve elhunyt Gárdonyi kertjében + fotók

Gárdonyi Géza novellái világának - a Mosolyudvar Népi Játszóház közreműködésével történő - bemutatásával kezdődött, a Gárdonyi-kuckó nevet viselő irodalmi játszóházzal folytatódott a szombaton megrendezett Gárdonyi Piknik a száz éve elhunyt író házának kertjében.

S. S.

A gyerekek élvezték a változatos programokat

Forrás: Huszár Márk/ Heves Megyei Hírlap

A Gárdonyi Pikniken egyebek között Titkosírásos megfejtősdi részesei lehettek az érdeklődők, rajz-és mesesarok, kirakók, tilitolik, memóriakártyák vártak rájuk, illetve nekiveselkedhettek a Rejtély a Gárdonyi-házban című feladat megoldásának. A programot rendhagyó tárlatvezetések gazdagították, illetve a kézműves teraszon fafaragó, nemezelő és gyöngyfűző mesterek mutatták be mesterségüket.

 

Portálunk a rendezvény főszervezőjétől, Szalainé Király Júliától kért egy rövid értékelést még a szombat esti záró blokk előtt. A főmuzeológus úgy fogalmazott, hogy a Gárdonyi Piknik ebben az évben is nagyon jól sikerült. Örült annak, hogy szerencsére nagyon jó volt az idő, sokan jöttek, többnyire családok kisebb-nagyobb gyerekekkel.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

- Így aztán a mestereink meg sem álltak, folyamatosan dolgoztak. A Gárdonyi-kuckó is nagyon közkedvelt volt. Ezen a szombati napon a tárlatvezetéseken is többen vettek részt, illetve sokan megoldották a Rejtély a Gárdonyi Házban című játékunkat. Nagyon lelkesen végigmentek a feladatokon - összegezte a főszervező. Az esti program a születésnapi kerti party, és remélte, hogy oda is rengeteg vendég érkezik. A művészek - Kamarás Iván és Balla Eszter  - mindenesetre már megérkeztek, közölte.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában