Búcsú

2022.08.01. 20:28

Hitüket erősítik az egri fertálymesterek

Ferences ünnephez kapcsolódnak az egri hagyományőrző férfiak.

Sz. M. L.

A búcsú ünnepén az egri fertálymesterek is részt vettek

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az egri Ferences templomban szentmisét tartottak, amelyen az egri fertálymesterek is részt vettek. Augusztus 2-án ünnepli ugyanis a ferences rend a Porciunkula-búcsút, amely a közösségének egyik legnagyobb ünnepe.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap


–  Fontosnak tartjuk, hogy a katolikus hit melletti kiállásunkat megmutassuk, fontos, hogy a hit fennmaradjon – fogalmazott Várkonyi György, az Egri Fertálymesteri Testület főkapitánya. Emlékeztetett, Assisitől nem messze, a városhoz közeli erdőben állt az Angyalos Boldogasszony-kápolna, amely a Monte Subasio-i bencések tulajdonában állt. A kis kápolnát maga Szent Ferenc újította fel, majd 1211-ben a bencések neki ajándékozták. Itt telepedtek le az első ferences testvérek, és itt alapították meg az első rendi közösséget. Mai napig ez a Kisebb Testvérek Rendjének első kolostora, a központi háza. Szent Ferenc 1216 júliusában kért búcsúkiváltságot a Porciunkula kápolna számára III. Honorius pápától, aki megadta az engedélyt. Ezt később kiterjesztették, s ma a világ valamennyi ferences templomában búcsú nyerhető Angyalos Boldogasszony ünnepén. A katolikus hit szerint, aki ezen a napon elvégzi a szentgyónását, szentáldozáshoz járul, imádkozik a pápa szándékára, és szívében elhatárolódik a bűntől, teljes búcsúban részesedhet.

Menyhárt József, az Egri Főegyházmegye plébánosa 
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában