Vasút

2022.08.16. 16:13

Kicsit eltévedt egy megyénken is áthaladó, Balatonhoz tartó expresszvonat

Egy füzesabonyi olvasónk írta, hogy a Balatonra indult, de egyszercsak közölték velük, hogy rossz irányba mennek.

Sz. M. L.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Egy Miskolcról Balatonra tartó vonat valamelyik állomáson rossz irányba indult el – jelezte egy füzesabonyi olvasónk. A kalauz azt mondta az utasok kérdésére, hogy véletlenül letértek az útvonalról és Százhalombattánál álltak meg, rossz irányba haladtak. Olvasónk úgy tudja, hogy egy másik mozdony tereli majd őket jó irányba. 

A fentiek valóságtartalmáról érdeklődtünk a MÁV sajtóosztályánál is. Egyebek között azt is megkérdeztük, hogy melyik, megyénket is érintő, közvetlen a Balatonra tartó járatot érinti a hiba, hány órás késésre számíthatnak az utasok, illetve részesülnek-e valamilyen ellátásban a veszteglés alatt.

– A Miskolcról Fonyódra tartó Ezüstpart expressz forgalmi ok miatt kerülő útvonalon, Pusztaszabolcs érintésével közlekedett. A vonat Székesfehérvárra való megérkezése után az utasoknak ásványvizet osztottak, majd  – már az eredeti útvonalán – tovább indult a dél-balatoni vonalon Fonyódig. Az expresszvonat 120 perc késéssel 14:13-kor érkezett meg Fonyódra. A vasúttársaság az utasok elnézését kéri a késésért – tájékoztatta portálunkat a MÁV Kommunikációs Igazgatósága. Kiemelték, a változásról a MÁV honlapján, a MÁV applikációban és a MÁVINFORM közösségi oldalán is értesítették a közlekedőket. Hozzátették, az utasok élhetnek kártérítési igénnyel

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában