Végvári Vigasságok

2022.08.14. 13:59

Kígyózott a sor az egri vár bejáratánál, népszerű az ostromjáték + fotók

Az idei Végvéri vigasságok kicsit más volt mint az eddigiek, de már a külföldi turisták is kezdenek visszatérni.

Sz. M. L.

Látványos, érdekes programok várták a látogatókat az egri várban

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Már tegnap is sokan jöttek, de vasárnap el kellett tolni az ostromjáték kezdetét, mert még sorok kígyóztak a kasszáknál. Már most látható, hogy többen voltak mint tavaly, de persze pontos számokat még nem tudunk, az ostromjátékot óvatos becslések szerint közel ezren nézték meg egyszerre – mondta a tizenhatodik alkalommal megrendezett Végvári Vigasságokról Ringert Csaba, a Dobó István vármúzeum igazgatója. 

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Idén tizennégy csapat több mint száz hagyományőrzője vett részt a két napos rendezvényen. Nem az eddig megszokott ostromjáték, hanem egy pályamű volt látható a történelmi fesztiválon. Az előadás célja, hogy megmutassa a közönségnek az Egri csillagok ostroma, s a valódi ostrom különbségeit. Az egrieknek kedvezményes jeggyel készült a vármúzeum.

– Célunk, hogy a vendégek ne csupán néhány órára jöjjenek el hozzánk hétköznap, vagy a rendezvényeinken, hanem egész napos elfoglaltságot találjanak a családok. Azt látjuk, hogy ilyenkor tényleg egész napra jönnek, több olyan csoporttal beszéltünk, akik reggel érkeztek és még este is itt voltak. Aki nem járt még nálunk az a tárlatokat nézi inkább, aki már volt a várban az a programokon vesz részt inkább. Szombaton legelőször a gyermekeknek szánt programok teltek meg, a kisállat simogató és a játék vár például nagyon népszerű. Ezeket a programokat keresik a családok, ahol a gyerekek aktívan szórakozhatnak, tanulhatnak.

Egyébként sok szlovák, cseh és lengyel vendégünk is volt, nekik angol, szlovák és lengyel nyelven kínálunk tárlatvezetést, ugyanakkor azt vesszük észre, hogy a műsorokat is végignézik attól függetlenül, hogy nem feltétlenül értik maradéktalanul – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában