Különlegesség

2022.08.05. 13:18

Mentett állatok otthona lesz az egri macskás kávézó

Hamarosan lesz olyan kávézó, ahol felugrik az ölünkbe egy macska, amíg az italunkat várjuk.

Sz. M. L.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A napokban egy vendéglátós álláshirdetésre lettünk figyelmesek egy egri csoportban, amely szerint úgy tűnik, a Jóbarátok tematikájú kávézó után újabb különleges vendéglátóhely nyílik a megyeszékhelyen, ezúttal egy Cat café, azaz macskás kávézó.

Az álláshirdetést Varró Petra tette közzé, kérdésünkre elmondta, hogy a Cicuskám Cat Café a Bajcsy-Zsilinszky utcában nyílik, ám ennek a  pontos dátuma egyelőre még nincs meg, ugyanis minden a felújításon múlik. Arról is érdeklődtünk, hogy honnan érkeznek az állatok a kávézóba.

– Természetesen mentett vagy menhelyről örökbefogadott kiscicáknak ad majd otthont, amelyek a kávézóban szocializálódnak majd. Összesen tízen lesznek, de a cicák természetesen csak az után érkeznek majd, hogy teljesen kialakítottuk a belső teret – mondta Varró Petra.

Egyébként a macskakávézó egy olyan vendéglátóhely, ahol a macskák szabadon járkálhatnak, a vendégeknek be kell tartania bizonyos szabályokat és óvintézkedéseket az érdekükben. Cserébe úgy ihatják meg a kávéjukat, hogy talán az ölükbe pattan egy dorombológép.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában