Köszönet

2022.08.23. 20:00

Mindenkihez előzékenységgel, szeretettel viszonyultak a Senátor-ház vendéglátói

Lisztóczky László egri irodalomtörténész is köszönetet mond a kiváló vendéglátó házaspárnak, amely a Senátor-Házat tette mindenki számára népszerűvé. Méltatását portálunkhoz is eljuttatta, s mivel minden gondolatával egyetértünk, örömmel adjuk közre.

B.K.

A Cseh házaspár

Fotós: Peter Szőke

Arany János azt írja Hírlap-áruló című versében, hogy „mindenki annyit ér, ahogy betölti hivatását”. Ezt a gondolatot fűzi tovább József Attila is Nem én kiáltok című versében: „Légy egy fűszálon a pici él / S nagyobb leszel a világ tengelyénél”. Mindkét gondolat mögött ott fénylik az a hit, hogy a világban egy magasabb rendű hatalom és akarat által megteremtett, a sokféleségben és a sokszínűségben is tökéletes egység, rend és harmónia uralkodik. Minden embernek veleszületett erkölcsi kötelessége, hogy ezt a tökéletességet szolgálja. Ezt gazdagítja, ha hivatását híven betölti, és ellene vét, ha hanyagul, lelkiismeretlenül, szívtelenül végzi munkáját. Isten előtt morális szempontból tehát minden ember egyenlő, különbség közöttük csak a hivatás teljesítésének minőségéből és hatékonyságából adódik. Ha megértjük és elfogadjuk ezt a fejtegetést, akkor igen magasra kell értékelnünk annak az egri házaspárnak a tevékenységét, mely sok évtizedes szolgálata után épp napjainkban kezdi meg nyugdíjas éveit. Cseh András és felesége – sokunk által ismert becenevén: „Csöpi” –, akik hosszú időn át vezették a Senátor-Házban működő szállodát és éttermet, most megfáradva és az önköltség drasztikus növekedése miatt úgy határoztak, hogy visszavonulnak. 

Kevés egri járult hozzá olyan eredményesen városunk hírnevének a növeléséhez, mint ez a házaspár. Köztisztelet, közszeretet ölelte körül őket. Aki egyszer is megfordult náluk, megőrizte a szívében az emléküket, figyelmességük, emberségük, gondoskodó szeretetük felejthetetlen élmény maradt számára. Távolban élő hírességek is hozzájuk jöttek megpihenni. Töprengtem azon, hogy mi az oka népszerűségüknek, s a saját tapasztalataim is segítették a megfejtését. Pontosan negyven esztendeig voltam szolgálattevő tanár, és megtanultam, hogy nem elvont és általános sémák szerint kell közeledni tanítványainkhoz, nem elegendő egy-egy közösséget becsülni és szeretni, mindenkit külön-külön kell megszólítani, mindenkihez külön-külön kell megtalálni a szeretet által kijelölt utat. Mindezzel tisztában volt a Cseh házaspár is. Titkuk nem csupán abban rejlett, hogy szállodájukat és éttermüket magas színvonalon működtették. Népszerűségüket nemcsak az magyarázza, hogy kényelmes, otthonos szállást, hogy finom, változatos és egészséges ételeket kínáltak vendégeiknek, hanem az is, hogy mindenkihez személyre szabott előzékenységgel és szeretettel viszonyultak. Magam is számtalanszor voltam tanúja, ahogy Csöpi mosolyogva végigsétált az éttermen, külön-külön és sok esetben név szerint köszöntött minden vendéget. 

Kimagasló erényeik és érdemeik közé tartozott, hogy többet akartak és tettek annál, amit a szállodai és éttermi szolgáltatás jelentett: ötletgazdag és tevékeny szerepet vállaltak Eger kulturális életének a gazdagításában. Az étteremben például kiállításokat, a kis Dobó téren hangversenyeket rendeztek. 
Köszönünk mindent, amit értünk és szeretett városunkért tettetek, kedves jó Csöpi és András! Köszönjük, hogy elidegenedő, uniformizálódó világunkat szebbé és örömtelibbé formáltátok egyszerű és tiszta emberségetekkel, a szívetekből messzire sugárzó szeretettel, igényes vendéglátó munkátokkal! Halmozzon el Titeket a Mindenható sok-sok örömmel, szeretettel és áldással nyugdíjas éveitekben! 
Nagyon fogtok hiányozni! 
Magas mércét állítottatok elénk és utódaitok elé. Az önkormányzat feladata és felelőssége, hogy Eger egyik legszebb, legértékesebb műemléke és vendégfogadó intézménye ezután se kerüljön méltatlan kezekbe. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában