Közösség

2022.08.11. 06:52

Nem unatkoznak a Mátraballán vakációzó fiatalok

Nyár elején, a vakáció beköszöntével jött az ötlet, mi lenne, ha a helyi fiatalok rendszeresen összejönnének egy-egy tartalmasabb programra. Mivel a ballai gyermekek, középiskolások különböző oktatási intézményekben tanulnak, a tanulmányi idő alatt helyben keveset találkoznak, alig szövődnek barátságok.

B. K.

Az első közös szalonnasütés remekül sikerült

Forrás: Facebook

Pádárné Gyuricza Henriett polgármester azt mondja, amikor indult a polgármesteri tisztségért, a programjában az is szerepelt, hogy ezen változtasson. Szeretné, ha az ifjúság kötődne a faluhoz, s olyan közös élményeik legyenek, amelyek egy életre kötik őket a szülőfalujukhoz. A programok szervezésében és lebonyolításában rengeteget segít Répás Mónika önkéntes. 

Az első alkalommal a falu központjában lévő szabadidőparkban tartottak számukra közös nyársalást. Ezt követően abban maradtak, hogy akinek kedve van, az kedden és csütörtökön is összejöhet a többiekkel a könyvtárban, ahol azóta már film- és könyvklub is szerveződött, s előkerülnek a társasjátékok is. A legfontosabb szabály az, hogy a kisebbeknek a koruknak megfelelő filmet vetítenek először, bekapcsolódhatnak a közös játékba, ám az esti nyolc órai harangszókor ők hazasétálnak. A nagyobbak maradhatnak, s maguk döntik el, hogy milyen programot szerveznek a késő esti órákban. A felnőtt segítőkre is számíthatnak bármikor. 

A nyár folyamán jó kis közösség szerveződött, s az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, van igény a közös együttlétekre. Abban is megállapodtak már, ha marad az eddigi összetartás, akkor valamilyen hivatalos szervezeti formát is választanak, hogy a későbbiekben pályázhassanak programjaik támogatására. A kezdeményezést az önkormányzat is támogatja. A falu vezetője úgy fogalmazott, nem szeretnék felnőttként kitalálni, megszabni, hogy mit csináljanak a fiatalok, a lehetőséget azonban mindenképpen szeretnék megteremteni ahhoz, hogy érezzék a közösség összetartozásának örömét. 

Manapság, amikor egyre több a magányos, kizárólag az okostelefonok, számítógépek társaságában felcseperedő fiatal, nagy szükség van ilyen közösségekre.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában