Közvilágítás

2022.08.16. 20:56

Sötétebb éjszakák várnak a szentdomonkosiakra

Éjszakára lekapcsoltatnánk a közvilágítást takarékossági okokból Szentdomonkoson.

B. K.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az alig pár száz lelkes, kis észak-hevesi faluban, Szentdomonkoson jó ideje latolgatja az önkormányzat, hogy változtat a közvilágítás eddigi gyakorlatán. Mint azt Kovács Zoltán polgármestertől megtudtuk, a múlt hónapban csak ezért a szolgáltatásért 340 ezer forintot fizettek ki. Ez éves szinten ötmillió forint kiadást jelentene a helyhatóság szűkös költségvetéséből.

– Úgy gondolom, hamarosan korlátoznunk kell a közvilágítást. Éjszaka 11 órától lekapcsoltatnánk az utcai lámpákat, abban bízva, hogy ezzel megtakarítást érünk el – indokolta az elképzelést a község vezetője. Hozzáfűzte: – Tudomásul kell vennünk,  hogy mindenen takarékoskodnunk kell. 

A jó hír ugyanakkor az, hogy a települést érinti a 25-ös számú főút felújítása. Ennek az építkezésnek az előkészítő munkálatai már zajlanak. Szeptemberben három rövidebb belterületi útszakasz is új aszfaltréteget kap a helységben. Erre a Magyar Falu Program keretében nyert támogatást az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában