Közút

2022.08.08. 20:58

Száz nap alatt másfél milliárdból újul meg gyöngyöstarjáni bekötő út

A beruházás végeztével nő a forgalombiztonság.

M. H.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves megyében több helyen végez útfelújításokat. Ezúttal arról számoltak be, hogy megújul a Gyöngyöstarján bekötő út több mint két kilométeres szakasza. A projektet a társaság bruttó másfél milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg. A fejlesztés 110 napot vesz igénybe. 

A felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, valamint a külterületi útszakasz helyszíni újrahasznosításával. Ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Lecserélik a Kresz táblákat, új tartós burkolati jeleket festenek és két érintett híd is modernebb lesz.

A felújításoknak köszönhetően nő a forgalombiztonság és nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában