Takarékoskodás

2022.09.27. 17:08

A parkolási díjak emelésével jut majd több bevételhez Eger?

Négy napos munkahéttel, költözésekkel spórolnának az egri intézmények. Az energia bizottság kijelentette, nem veszélyezteti csőd a várost.

Sz. M. L.

Illusztráció

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Ismét ülésezett az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság hétfőn, az előző alkalommal az önkormányzati cégek vezetőit arra kérték, hogy készítsenek egy jelentést a jelenlegi anyagi helyzetükről, javaslataikról, amelyekkel takarékoskodni tudnának. 

– Az Evat Zrt. kidolgozta a javaslatot arra, hogy négy napos munkahetet vezessenek be. Úgy gondolom, ez jó ötlet – emelte ki Oroján Sándor Fidesz-KDNP frakcióvezető, a bizottság tagja. Ahol lehet, ott a feladatokat négy napon végeznék tehát a munkavállalók, egyes területeken pedig az ötödik nap otthoni munkavégzéssel zajlana. A munkanapok csökkentésétől azt várják, hogy kevesebbet kelljen fűteni, kevesebb elektromos áramot használjon az EVAT

Földvári Győző (DK) önkormányzati képviselő, Eger intézményi ügyeit felügyelő tanácsnok érdeklődött, hogy ezt az önkormányzatnál be lehet-e vezetni.

– Ezt nem támogatnám, hiszen egyrészt vannak olyan eszközök és rendszerek, amelyek nem mozdíthatóak, otthonról a munka tehát ezekkel nem végezhető. Az anyakönyvvezetést például minden munkanapon biztosítani kell. Ráadásul péntekenként a hivatalban egyébként is rövidebb munkanapot tartanak. A számítások szerint azért sem érné meg például ezt a napot kiszervezni, mert az önkormányzat épületét felfűteni utána többe kerül, mintha tartjuk a hőt – ezt már dr. Bánhidy Péter jegyző mondta a kérdésre válaszolva. 

A bizottság tagjai beszéltek a közvilágítás lekapcsolásának lehetőségéről is. Mint ahogy arról már beszámoltunk, több környező településen már éltek ezzel a lehetőséggel. Mirkóczki Ádám polgármester korábban kérdésünkre azt mondta, közbiztonsági okokból Egerben szerinte ez nem lenne szerencsés.

Oroján Sándor a hétfői bizottság ülésén leszögezte, úgy tűnik, az önkormányzat rezsiproblémái valószínűleg igazán csak jövő januárban, az áram árában jelentkeznek majd, hiszen a gázt jövő őszig rögzített áron vásárolják. Hozzátette, a polgármester javaslata, hogy az uszodákat és kulturális intézményeket zárják be, szerinte ostobaság. Juhász Ádám, a bizottság vezetője hangsúlyozta: ezt már számokkal is alá tudják támasztani, hiszen az Eger Termál kimutatásában az szerepel, ha az uszoda nyitva marad a téli időszakban az 37 millió forintos költséget jelent, ha bezárják az viszont 60 millió forintos hiányt eredményez.

Földvári Győző tanácsnok javasolta, a parkolási zónák kiterjesztésén is gondolkozzanak el. Szerinte ugyanis a közterület-felügyelet a városban úgysem tudja megakadályozni, hogy egyes autósok várakozó zónákat egész napra elfoglaljanak. Mint mondta, az ilyen területeket célszerű lenne inkább bevonni a parkolózónákba, hogy ezáltal új bevételekhez jusson az önkormányzat. Hozzátette: a parkolási díjak emelését is támogatja. A bizottság végül határozati javaslatba foglalta, hogy csődhelyzet nem veszélyezteti a várost jelenleg, és felszólította a polgármestert a felelős kommunikációra. Az előterjesztésben – amely sürgősségi beadványként a csütörtöki közgyűlés elé kerül – kérték azt is, hogy a költségvetési tartalékokról pontos kimutatás készüljön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában