A hét embere

2022.09.07. 07:00

Arany fokozatú díjjal tüntették ki a vámosgyörki intézményvezetőt

A Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit, a Vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola és Tulipán Óvoda igazgatója dr. Ternyák Csaba érsektől az Egri Főegyházmegye idei tanévnyitó ünnepségén.

Szabó István

Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit, a Vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola és Tulipán Óvoda igazgatója

Forrás: Beküldött

A Szent Gellért-díj elkötelezett hitvalló élet, következetes, kitartó, színvonalas nevelő-oktató munka alapján adható olyan személynek, aki szilárd erkölcsi alapokon álló munkájával kivívta a tanulók, szülők, munkatársak egyöntetű elismerését, áll a Katolikus Pedagógiai Intézet indoklásában. Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit, mint mondta, gyermekkora óta készült a tanítói pályára, bár a közeli rokonságban nem volt pedagógus. Az igazgatónő elmondta, hogy az iskola, az óvoda és az intézményeket kiszolgáló étterem irányítása során mintegy kétszázhetven gyermek és dolgozó tevékenységét kell összefognia. Ebben a tudatos életmódja mellett segítséget jelentenek a kollégái is.

– Iskolánkban a tanári kar nagyon megfiatalodott az utóbbi négy évben, és ez nagyon jó – kezdte Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit. – Egy fiatal kolléga nemcsak a módszertanilag, de a programok szervezésében is sok újat hoz magával. Tudják, hogy nálam lehet kezdeményezni, nyitott vagyok erre, igyekszem őket szárnyaltatni. Szeretem, ha valaki megvalósítja magát, és engedem is. Tőlünk, a tapasztaltabbaktól viszont a hagyományos iskola szellemiségét tanulják meg, az elengedhetetlen türelmet. A új kollégákat az állásinterjún is a szívemre hallgatva választom ki. Akkor alkalmazom őket, ha érzem bennük, hogy szeretik iskola világát. A legfontosabb ugyanis az, hogy szeressenek a gyerekek ide járni. Ha ezt elértük, már meg tudjuk tanítani nekik a matematikát, magyart és minden mást – fogalmazott az igazgatónő.

Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit szerint a harmincnégy éves pedagógusi tapasztalata az, hogy a gyerekek nem változtak, most is a figyelmet igénylik. 

– Szeretik, ha odafigyelnek rájuk, nagyon fontos foglalkozni velük. Akkor nemcsak a gyerek tanul a tanártól, de mi is tőlük. Sajnos, már nem játszanak annyit kinn a szabad levegőn, mint mi tettük annak idején. A mindennapi testnevelés ellenére nem észrevehető, hogy sokkal többen sportolnának a szabad idejükben. Akkor teszik, ha túrát szervezünk nekik, a testnevelőnk kenuzni viszi őket a Dunára. A Bozsik-program is működik nálunk, a lehetőség a futballra is megvan. Ettől függetlenül szabadidejükben leginkább a számítógép az elfoglaltságuk. A digitális tanórákat viszont nagyon szeretik. Már minden osztályunkban hozzáférhető a digitális tábla, amit minden nap használnak valamilyen formában. Ehhez persze nekünk, pedagógusoknak is meg kellett módszertanilag újulni – közölte az igazgatónő.

Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit az iskola irányítása mellett közoktatási vezető szakértőként minősíteni jár az ország különböző intézményeibe évente tíz-tizenöt alkalommal. A vámosgyörki óvoda is a vezetése alá tartozik. 

– Az óvoda irányítása nyilván plusz feladatot jelent, de ez is közel áll hozzám, hiszen tanítónő vagyok. De csak a vezetés hasonló az iskoláéhoz, az óvoda pedagógiai részét ráhagyom a tagintézmény-vezetőre. Hagyom az ott dolgozókat is a maguk világában kibontakozni. Az iskolában és az óvodában is megvan a célom, ez pedig az, hogy amikor az utódom átveszi majd a munkámat, addigra legyen egy működő, fiatalos, eredményes, gyerekszerető környezet. Mint vezetőnek van hozzá elképzelésem, a feladatom a csapatom terelgetése a megálmodott cél felé. Az oda vezető út nagyon szép, mert a gyerekek annyi szeretetet visszaadnak, hogy abból töltekezem. Azt csinálom, amit szeretek, és ezt szerintem, nem sok ember mondhatja el magáról. Ha a célt, közösen a kollégákkal elérjük, akkor nyugodtam hagyom majd az utódomra az iskolát – fogalmazott az igazgatónő.

Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit számára az utazás az igazi kikapcsolódás a fiai társaságában. Mint mondta, a valódi feltöltődéshez időnként ott kell hagyni azt a környezetet, ahol a mindennapi életünk, a munkánk zajlik. 

Névjegy. Tóth Zoltán Gyuláné Kiss Judit

Született: Gyöngyös, 1967

Tanulmányok: Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös 1986, Jászberény Tanítóképző Főiskola 1989, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közoktatási vezető szak 2006, közoktatásvezetői szakértő, mesterpedagógus 2014

Munkahely: Gyöngyöshalászi Általános Iskola 1988-1991, Vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola 1991-

Beosztása: igazgató 2009-

Család: két felnőtt fia van, egy unokája, a második unoka januárban születik

Hobbi: utazás, olvasás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában