Kerékpárosok

2022.09.26. 13:24

Bringások százait fogadta az őszi Tisza-tó, Poroszlót is útba ejtették

A McDonald’s BringaMánia Tisza-tó Túra már második alkalommal mozgatta meg számtalan kerékpáros fantáziáját. A tiszafüredi rendezvényközpontban összegyűlt túrázókra ezúttal is magával ragadó bringás élmények vártak.

HEOL

Az indulás pillanata

Forrás: Beküldött fotó

A rendező Vuelta Sportiroda a hazai McDonald’s-szal karöltve, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton sikerességén felbuzdulva 2021-ben hívta életre őszi tókerülő túráját, amelyre idén szeptember 24-én már másodszor került sor. A kezdetben hűvös, később azonban kiviruló szombati reggelen 93 százalékos részvételi arány mellett csaknem 1000 kerékpáros érkezett rajtra készen a tiszafüredi Morotva kerékpáros pihenőparkba. Mindezt az esemény szervezői közölték portálunkkal.

A túrázók ezúttal is két különböző távon indulhattak útnak: a Családi kör résztvevőire 35 kilométer várt Poroszlóig és vissza, a Tó-kör indulói pedig a teljes állóvizet megkerülve, 65 kilométer tekerés után érkezhettek meg a célba. Az útvonal ezúttal is magába foglalta a régió legjelentősebb turisztikai attrakcióit, köztük a 2021-ben az Év kerékpárútja címet elnyerő, Poroszlót és Tiszafüredet összekötő kerékpáros hidat, a Tisza-tavi Ökocentrumot, a sarudi Élményfalut, a kiskörei kilátót, illetve az országban példátlan konstrukciónak számító hallépcsőt is.

Megkerülték a Tisza-tavat a biciklisek
Forrás: Beküldött fotó

A rendezvényközpontban pénteken négy és hét óra között, illetve szombat reggel is lehetőség nyílt a rajtcsomagok átvételére: a nevezők pólóval, kulacsokkal, tornazsákkal, célba érkezéskor pedig éremmel gazdagodhattak. Az első rajtolók 9 óra 30 perckor vághattak neki a családi távnak, majd a startok sorát a Tó-körös indulások folytatták. A túrázók Sarudon, Abádszalókon és Tiszafüreden is frissítő kortyokhoz és falatokhoz juthattak, miközben napsütötte időben csodálhatták meg a Tisza-tó természeti és kulturális csodáit.

A Morotva kerékpáros pihenőparkban a visszaérkezőkre helyszíni programok egész sora várt: a McDonald’s BringaMánia sátrainál kerékpáros ügyességi pálya, kineziotape-es kezelés és KRESZ-totós játék, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványnál pedig színezősarok. Az eseményt további kiállítók és támogatók kitelepülései is színesítették, volt lehetőség például kerékpárok tesztelésére, vagy akár Eisberg saláták kóstolására. A délutáni sorsolásokon a résztvevők értékes ajándékokat nyerhettek.

Aki pedig szeretne Egerbe fedett kerékpártárolót nyerni, az ezen a versenyen számolhatja a megtett kilométereket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában