Megemlékezés

2022.09.29. 19:47

Díjakat adtak át a hatvani kórház ünnepségén

Az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, valamint az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Tudományos Tanácsa szeptember 29-én rendezte meg a kórház névadójáról elnevezett Albert Schweitzer napi emlékünnepségét.

HEOL

Két díjat is átadtak a csütörtöki ünnepségen

Forrás: Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet

A portálunkhoz eljutatott közleményből kiderül, az eseményen ünnepi köszöntőt mondott Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, dr. Stankovics Éva intézményvezető, ezt követően dr. Dolecsek Miklós orvos igazgató-helyettes, a Tudományos Tanács titkára köszöntötte a megjelenteket.

– Mint minden évben, idén is sor került a Pro Vita díj átadására, melyet a betegellátásban betöltött kiemelkedő szakmai munkájáért dr. Farkas Györgyi anaesthesiológiai és intenzív therápiás szakorvos, főorvos, valamint Furucz Imréné műtős szakasszisztens vehetett át – tudatták.

Az ünnepi beszédet és a kórház névadójáról való megemlékezést dr. Farkas Györgyi előadásában hallgathatták meg a dolgozók.

– Az ünnepség keretében egyperces néma csenddel tisztelegtek dr. Popovits József sebész, gasztroenterológus főorvos emléke előtt, aki munkássága alatt a tudományos tanács tevékenységében is aktív szerepet töltött be. Az ünnepséget az Albert Schweitzer Kórház Alapítvány támogatásával rendezték meg, mellyel hozzájárultak az esemény színvonalának növeléséhez és sikeres lebonyolításához – fogalmaztak a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában