„Egerbe rendre visszajárunk, mert igaz barátokra leltünk”

– Mit tudhatunk az életének korábbi évtizedeiről? 
– Székelyudvarhelytől harminc kilométerre, a Kovászna megyei Vargyason születettem 1967. december 22-én. Sepsiszentgyörgyön jártam líceumba, azt követően felvételt nyertem Kolozsvárra az Unitárius Teológiai Intézetbe. Később a Hargita megyei Homoródújfaluba helyeztek ki gyakorló lelkésznek. 

– Hogyan került kapcsolatba Egerrel? 
– Életem meghatározó része lett huszonöt évnyi lelkészi munkám színtere, Homoródújfalu. Sok terv, több-kevesebb siker, álom és valóság. Életfilozófiát, életszemléletet, annak megítélését és értékelését befolyásoló hely nekem az a falu. Családot 1992-ben alapítottam, ott született meg Szabolcs és Csanád fiam. Hat esztendeje megüresedett a vargyasi unitárius lelkészi állás. Több-kevesebb mérlegelés után született meg az elhatározásom: a szülőfalum hazahívott, mennem kell! Ami Egert illeti, még Homoródújfalu polgármestere, Cseke Miklós és a felesége találkoztak az önök városában Flaskay Istvánnal. Közben Homoródújfalu testvértelepülése lett Cserépfalva, ahol Kósik István akkori polgármester meghívására látogatást tettünk és igazán felejthetetlen emlékeket szereztünk. Ők ellátogattak hozzánk és mi viszonoztuk. Tökéletes egymásra találás szimbóluma lett ez az együttműködés. A Flaskay Istvánnal való találkozás ebben az időben történt. A szomszéd község, Oklánd akkori polgármestere vette fel vele a kapcsolatot egy másik program kapcsán, ahol mi megismerkedtünk. Következő lépésként István barátunk ellátogatott hozzánk Homoródújfaluba és az a találkozás megpecsételte a mi barátságunkat. Olyan volt ennek az embernek a kisugárzása, az életigenlése, hogy lehetetlen lett volna vele nem kötni barátságot. Meghívott természetesen Egerbe minket, mi jöttünk, majd hívtuk Székelyföldre és minden alkalommal igent mondott. Életemnek jelentős részévé, segítőtársává lett István. 

– Tudomásom szerint ön prédikált is az egri Szent István Hotel kápolnájában. 
– A szálloda tízéves évfordulója alkalmából újra ellátogattunk Egerbe. István akkor megkért arra, hogy a kápolnájában én tartsam a prédikációt. Szívesen vállaltam ezt a kihívást. A kapcsolatom a hevesi megyeszékhellyel mind szorosabbra fűződött az évek múlásával. István szerettette meg velem végérvényesen ezt a várost, tüzetesen, méterről méterre menvén bemutatott nekem mindent. Nincs olyan ház, utcasarok, amiről ne beszélt volna történelemkönyvbe illő pontossággal. De erdélyiként el kell ismernem azt is, hogy be tudott mutatni nekem történelmi ismeretekkel olyan városokat is az elszakított országrészben, amelyekről addig nem hallottam. Azt is be kell vallanom, hogy ő egriként sokkal többet tud egy-egy erdélyi településről, mint mi, székelyek. Úgy vezetett be bennünket az egri Érseki Palota titkaiba is, hogy még az idegenvezetők is leckéért fordultak hozzá. 

– Milyennek látta a közelmúltban felújított, széppé varázsolt palotát? 
– Egy másik világot varázsolt elém. Engem, unitárius lelkészt, olyan ismeretlenbe vitt, amivel soha nem találkoztam eddig. Mindezt egri vonatkozásban látni jóval többet jelent, mintha egy más városban láttam volna, hiszen Eger bölcsője volt a papnevelésnek, az ország kormányzásával vetekedő értékeinek és kihívásainak. 

– Járt egri tartózkodása idején a feldebrői altemplomban is, ott melyek voltak a főbb benyomásai? 
– Meglátogattam valóban a feldebrői római katolikus plébániatemplom altemplomát és kitűnő idegenvezetőt is kaptam hozzá, Lénárt Gabriellát, aki a nemrégiben megjelent Épített örökségünk gyöngyszemei a Tarna völgyében című könyvben Kárpáti János mellett társszerző, mellesleg a Feldebrő múltja és jövője című programsorozat keretében az egyházi programok szervezője, koordinálója volt. Szerencsére megkaptam tőle a látogatás után a kötetet dedikálva, ami nekem, egy egyházfinak, lenyűgöző élményt szolgáltat. 

– Alászállva a múltba… 
– Alászállva nem a pokolban utaztam, amikor Magyarország legrégebbi, különleges – ötvennégy alakzatból álló – freskóit, országunk XI. századi építészeti emlékeinek egyik legkiemelkedőbb műemlékét mélyrehatóan tanulmányoztam, hanem visszaröppentem éppen ezer évet a magyar egyháztörténetben. Küllemében is árulkodik ez a templom valamiről, amely a kíváncsiskodót mind beljebb, majd lentebb csalogatja. Isten felé hajló építészeti stílusa teljesen elragadja az embert. Egy másik világban találtam magam. Olyan időben, amely az egyházszakadás előtti évekbe visz vissza, amikor a keleti és nyugati egyházak egymást jól kiegészítve lélegeztek. Mindez az Aba Sámuel korát idéző templomban tetten érhető. Királyunk még uralkodása előtt építtette a templomot, majd halála után ide temették. Az altemplom húsz méter hosszú hajóját szokatlan tagolású, zömök, kezdetlegesen faragott, erőteljes oszlopkötegek osztják ketté. Ezek tartják az épségben megmaradt kőboltozatot, amelyen a bizánci stílusú freskómaradványok láthatóak. 

– Részt vett Egerben Wass Albert emlékkövének megkoszorúzásában is. 
– Ahol Wass Albert írófejedelemnek állítanak emlékkövet, szobrot, bármilyen emlékhelyet, azt a települést én mélyen a szívembe zárom, mert a mi tanítómesterünk, Wass Albert otthonra kellene találjon mindenütt, ahogyan azt ő érdemli. Ezért volt nekem különösen fontos, hogy megkoszorúzhattam az emlékét őrző követ, amely Egerben a Gárdonyi gimnázium előtt áll. Fenséges és beszédes kő ez. Sok mindent elárul nem az őt nézőknek elsősorban, hanem az őt látóknak is. Így próbáltam magam is nem csak nézni, hanem látni is. Szintézisében akartam megismerkedni vele. Belém döbbent az ünnepségen, hogy a Bibliában miért is írják: emlékoszlopot állít valaki egy kőből. Hogyan lehetséges az, ha nem faragják ki? Hát így! Meg kell látni benne az arcképeket, de a történelmet is, a hegyeket, meg azt a réteget, amit az idő rárakott: port, városszennyet, sok mindent. 

– Megfordult megyénkbeli pincészetekben is, kitűnő nedűket ízlelve. 
– Nem csak szóval erősödik az ember, Isten igéje mellett néha jólesik egy kis kortyolgatás is, pláne ilyen rohanásban, amikor mindent meg akar nézni az ember, ami lelki táplálékul szolgál számára. Az altemplom kijózanító hatása után jólesett Gecse István borászatában a díjnyertes borokat ízlelgetni, majd a Szépasszony-völgyben Árvai Sándor vörös nedűje mellett eltűnődni. Laikus borkóstolgatóként csak azt mondhatom, hogy ha nemcsak a száj ízlelésével isszuk a finom italokat, hanem lélekráhangolással a pohár kézhezvételétől a kortyolgatásig, akkor kirajzolódik minden nedűnek a története és történelme. 

– Hogyan értékeli végtére is az egri és a borsodi vendégszeretet? 
– Az ember, amikor barátokat talál, azon épül fel a vendégszeretet. Sok jó ismerősünk volt eddig, de mind jobban bővül az egri és a borsodi barátok köre. Sajnos, az idő nagy úr egy-egy megérkezés esetén, mert a fele emberrel sem tudok találkozni, mint elterveztem. Nem marad titokban, hogy Egerben jártam. Szomorú tény, hogy el-elveszítünk lelkünknek kedves embereket. Így gyászoljuk még ma is Harsányi Jenő barátomat. Ő alkalmat adott arra, hogy rendezvényein unitárius lelkészként szólaljak meg. Így emlékeztünk a Dobó téren a Don kanyarban elesett hősökre, majd az Országzászló szenteléskor is emlékeztettem az embereket a történelem országtépő viharaira. Jenő emléke legyen áldott! Egerbe visszajárunk, mert igaz barátokra leltem.