Bányásznap

2022.09.03. 20:02

Ezer méter mélyen csak egymásra számíthatunk + fotók

Recsken ragyogó őszi napsütésben kezdődött el szombat délben a bányásznapi megemlékezés és az azt követő kulturális programok sora.

B. K.

Kicsik és nagyok is élvezték az egész napos programsorozatot Recsken.

Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Mint azt Nagy Sándor, polgármester portálunk érdeklődésére elmondta, a helyiek soha nem felejtik el azokat az éveket és azokat az embereket, akik a legtöbbet tettek a település felvirágoztatásáért.

A recski ércbányában dolgozók nap mint nap  bizonyítottak: emberségből, hitből, bajtársiasságból. Az érckincset több, mint ezer méter mélyből méter mélyből termelték ki,  kemény fizikai munkával, a szükséges éberséggel és az egymásra való állandó odafigyeléssel. 

A recski ércbányászoknak is köszönhető, hogy a település ma is él, hagyományait, emberhez méltó, legjobb szokásait ma is őrzi.

Ennek jegyében telt az ünnep. A Bányász Fúvószenekar remek produkciója után a helyi Örökzöld Nyugdíjas Csoport lépett színpadra. A bodonyi Kenderszer Néptáncegyüttes pezsdítette a hangulatot, majd a Kalmár Panni Takács József duó szórakoztatta a közönséget. 

A gyerekeket ingyenes vidámpark, foglalkozások várták. A nap fénypontjaként a Lord Együttes ad ingyenes élő nagy koncertet este nyolc órától.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában