Áramszámla

2022.09.23. 09:38

Ingyenes tanácsadással és óracserével segítenek a kerecsendi polgároknak

Azoknak a kerecsendi lakosoknak szeretnének ingyenes tanácsadással segíteni, akiknek gondot jelenthet a megemelkedett áramszámla kiegyenlítése.

B. K.

Forrás: Shutterstock

Kerecsneden a Világítani Fogok Egyesület Jelenlét pontján, a Fő út 154. alatti zöld házban minden kedden délután 3-tól 5-ig várják azokat, akik szeretnék villanyórájukat kártyás, előre fizető órára cserélni.
Felhívják a figyelmet, hogy az áram árának emelkedése minden háztartást érint, ahol havonta többet fizetnek az áramért, mint 7600 forint. Az efölött elfogyasztott mennyiségért mostantól dupla áron juthatnak hozzá, és így is kell megfizetni.
Ha valaki a számláját a díjemelés után egyáltalán nem, vagy nem minden hónapban tudja törleszteni, a szolgáltató leszereli óráját, és háztartását kiköti a rendszerből.
Ezt úgy kerülheti el, ha a villanyóráját kártyás, előre fizető órára cserélteti le. Így is előfordulhat, hogy a háztartás egy-két napig áram nélkül marad, de legalább a rendszerről nem kapcsolják le, hanem amint pénzhez jut, újra töltheti óráját. Aki jogosult a védendő fogyasztói státuszra, annak az óracsere ingyenes. 

Az ingyenes tanácsadást bárki igénybe veheti. Azt kérik, hogy a megbeszélésre a meglévő utolsó számlájukat vigyék magukkal – adják hírül az önkormányzat hivatalos honlapján. 

Az egyesület önkéntes segítői, s a Jelenlét pont munkatársai az elmúlt hónapokban sok esetben támogatták a hozzájuk fordulókat. Sokan itt találtak álláslehetőséget, sikeresen kikerültek az adósságcsapdából, s a hivatalos ügyek intézésében is számíthattak a segítségre.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában