Fejlesztés

2022.09.09. 20:16

Kertészetet adtak át Besenyőtelken, már az első szüreten is túl vannak

A napokban adták át Besenyőtelken a Biobes Kertészetet, amely egy melegházon alapuló gyógynövény- zöldség- és gyümölcstermesztő mintagazdaság, s bevételt valamint munkahelyeket termet a településnek.

F. V. E.

A modern technológiákkal ellátott növényházban szépen érik a termés

Fotó: Szántó György

Az ünnepségen dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő is részt vett.

Bozsik Csaba, a település polgármestere portálunknak elmondta, a beruházás 2020-ban kezdődött, s Belügyminisztériumi támogatásból valósulhatott meg, a gazdaságélénkítő programjuk részeként. Az építési munkálatok pedig 2021-ben kezdődtek. A több mint 160 millió forintos beruházás eredményeként háromezer négyzetméteres, modern technológiákkal ellátott növényházzal gazdagodott Besenyőtelek.

Nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges növénytermesztésre, és a gyakorlati munka már nyáron el is kezdődött a kertészetben. 

– Csütörtökön már az első szüretet is megtartottuk, ezzel kezdetét vette a betakarítás időszaka. Több mázsányi paprikát leszedtünk. Helyben is megvásárolhatók a kertészetben megtermelt zöldségek, s nagykeren keresztül nagyon sok helyre eljut majd – ismertette Bozsik Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában