Ünnepség

2022.09.24. 08:15

Királyi főszakács főzte a pásztortarhonyát a gyöngyösi időseknek + fotók

Három év kihagyás után lehetett megrendezni az önkormányzat által finanszírozott rendezvényt.

Sz. Sz. I.

Jó hangulatban telt a szüreti mulatság

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Gyöngyösi szemezgető elnevezéssel szüreti mulatságot rendeztek pénteken a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Idősek Bentlakásos Otthonában. Maka Piroska, a központ igazgatója köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány miatti három év kihagyás után végre újra megrendezhették a gondozottak számára igazi kikapcsolódást jelentő eseményt. A Virtus Kamara táncegyüttes szüreti dalokkal és táncbemutatóval kedveskedett az otthon lakóinak. 

Az intézmény dolgozói és a meghívott vendégek végül együtt ropták a táncot az együttessel. Az idősotthon lakóinak a játékos vetélkedő is vidám perceket szerzett. Mindeközben Nagy Zoltán királyi főszakács egy kondérban a helyszínen pásztortarhonyát főzött, amelyet délben jó étvággyal elfogyasztottak a jelenlévők.

A gyöngyösi önkormányzat nevében érkezett Kévés Tamás alpolgármester egyben a körzet képviselőjeként is jelen volt a vidám délelőttön. 
– Mindig örömmel jövök az idősotthon rendezvényeire. Ezek a programok önkormányzati támogatásból jönnek létre, és látva az itt élők boldogságát, azt gondolom, hogy nagyon jó úton járunk, ha az ilyen programokra minden évben forrást biztosítunk a költségvetésben – fogalmazott Kévés Tamás.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában