Felújítás

2022.09.29. 18:30

Lépcső épült, és új tetőt kapott a Zagyva-parti kápolna

A tervek szerint október egyik, közeli hétvégéjén átadják azt a beruházást, amelynek során teljesen megújult a Szent Anna-kápolna tetőszerkezete.

T. O.

Nemrég végeztek

Forrás: HMH

Pálinkás Péter alpolgármester elmondta: a kormány egy 2021-es döntésével csaknem 12 millió forintot adott a Zagyva-parti kegyhely felújítására, s az összeget a lőrinci önkormányzat további 3,6 millióval megtoldotta. Ennek köszönhetően az elmúlt időszakban elvégezhették a kápolnaépület tetőszerkezetének a felújítását. Azon túl, hogy a héjazatot kijavították, azbesztmentes palát is felszereltek, valamint a tornyot lemezelték, s a nyílászárókat is kicserélték. Elkészült a vízelvezetés, felszerelték a villámhárítót, továbbá az épület alapja körül térköveztek. Mindezeken túl magánszemélyek adományából elkészülhetett a világítás is. 

Az alpolgármester közölte: az átadását – hálaadó szentmise keretében – október egyik hétvégéjére tervezik, s az eseményre szeretnék meghívni Szabó Zsolt országgyűlési képviselőt is, így a végleges dátum az egyeztetést követően válik ismertté. 

A nyáron egyébként Pálinkás Péterék lépcsőt alakítottak ki a Zagyva-parti kerékpárúttól a kegyhelyhez, s a távlati tervek között szerepel, hogy a kápolna melletti egykori lakóépületbe bevezetik az áramot. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában