Hideg van

2022.09.23. 15:57

Már negyven egri társasházban fáznak a lakók

Annyira hideg van, hogy négyszer annyi társasházban kapcsolnák be a távhőt, mint tavaly ilyenkor.

Sz. M. L.

Ahogy vége lett az utolsó nyári hónapnak, megérkezett a forróságban elmaradt sok eső és a drasztikus lehűlés. A met.hu adatai szerint szombat hajnalban mindössze négy fok várható Egerben, a megyeszékhelyen több kéményből is füst gomolygott már a napokban.

Tekintettel arra, hogy a gyors lehűlés nem túl kedvező a rezsiválság árnyékában, megkérdeztük, hogy a társasházak közül hányban fáznak már a lakók, azaz hány hány helyen kérték már, hogy induljon el a távfűtés. Meglepő választ kaptunk, ugyanis Solymosi Tamás, az EVAT Zrt. üzemeltetési részlegvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy idén már négyszer annyian kérték ezt, mint tavaly ekkor.

– Idén szeptember 23-ig az EVAT Zrt. szolgáltatási területén negyven társasházban – beleértve ebbe a szövetkezeti lakásokat is – igényelték a fűtés beindítását. A múlt esztendő azonos időpontjában kilenc társasházban fűtöttünk, míg 2020-ban mindössze öt kérte a szolgáltatás megkezdését – tájékoztatta lapunkat. 

Mint ahogy arról már beszámoltunk, Oroján Sándor Fidesz-KDNP frakcióvezető lapunknak korábban azt nyilatkozta, az októberi gázbeszerzési ár az EVAT-nak már a korábbi ár tizenötszörösébe kerül. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában