Megfigyelés

2022.09.20. 17:09

Még a Mátrában is érzékelték hétfőn este a mexikói földrengést

Magyar idő szerint hétfőn este 20 óra 5 perckor egy 7,6-os magnitúdójú földrengés rázta meg Mexikót, La Placita de Morelos település közelében.

HEOL

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet, Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-oldalán olvasható közlésből kiderült, hogy a távolság hazánkig 10 ezer 600 kilométer, ennek ellenére az obszervatórium minden állomásának szeizmogramján – így a Piszkéstetőn működő esetében is – markáns, nagy amplitúdójú jel volt megfigyelhető. Ilyen méretű földrengések ritkán pattannak ki a világon. A földrengéssel egy időben cunamiriasztást adtak ki a hatóságok.

Megjegyezték, hogy 1985-ben szintén szeptember 19-én következett be Mexikó történetének legpusztítóbb földrengése, 8,1-es magnitúdóval. 2017-ben pedig egy 7,1-es magnitúdójú földrengés keletkezett, úgyszintén szeptember 19-én. A 2017-es esemény több mint 350, míg az 1985-ös esemény tízezernél is több áldozatot követelt. A mostani földrengés epicentruma ritkán lakott területen van, de sajnálatos módon legalább egy ember életét veszítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában