Oktatás-nevelés

2022.09.02. 12:17

Meseterápiát is bevezetnek idén az iskolában Zagyvaszántón

A Váci Egyházmegye a Zagyvaszántói Római Katolikus Általános Iskola felújítási munkálatait is támogatta az idén.

M. H.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Csaknem 27 millió forintból megújultak a vizesblokkok, öt mosdót, valamint mellékhelyiséget tettek korszerűvé a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint. Szükségét látták az elavult rendszerű szennyvízhálózat felújításának is, ez pedig hozta magával a burkolat és a szaniterek cseréjét. Ezen felül önkormányzati és iskolai finanszírozásból kifestettek három tantermet, kettőben pedig felcsiszolták a padlót és lelakkozták.

Készültek a tanévkezdésre, az iskolaépület rendbetételén túl igyekeznek a gyermekek érzelmi hátizsákját is megtölteni képzésekkel, érzelmi fejlesztésekkel. Egyházi intézményként nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne csak a kognitív ismereteket próbálják a gyermekeknél átadni és fejleszteni, hanem az érzelmi intelligenciájukat is. Ehhez kapcsolódik akár a meseterápia is, amelyhez korábban berendeztek egy külön szobát. Továbbá az érzelmi fejlesztéshez kapcsolódva bevezették a néptáncoktatást is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában