Sajtótájékoztató

2022.09.28. 15:44

Mirkóczki Ádám: ennél átlátszóbb lopást nem tudok elképzelni

Egy szerinte korrupciós ügyről tartott szerdán délután sajtótájékoztatót az egri polgármester.

Sz. M. L.

Mirkóczki Ádám

Forrás: Archív fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– A mi filozófiánk kezdettől fogva az, hogy amit a saját cégeink meg tudnak csinálni, azt végezzék el ők és piaci alapon is szerezzenek bevételt. Éppen ezért bíztam meg a városgondozás saját telkemen is munkával, amelyet ki is fizettem piaci alapon – mondta Mirkóczki Ádám. A polgármester sajtótájékoztatón szerda délután a mai városgondozással kapcsolatos hírekre reagált.

– Emögött Oroján Sándor állhat, aki saját korrupciógyanús ügyeiről szeretné elterelni a figyelmet. Molnár László, az Eger Termál ügyvezetője az ő embere, aki egy tollvonással több mint félmilliárd forintot szervezett ki egy céghez. Korábban a városgondozás végezte a parkfenntartási szolgáltatást, amiből bevételük volt, házon belül maradt a pénz. Ezt felmondta és a B és Z Trend Kft.-vel, azaz egy Szabó Béla nevű emberrel kötött három szerződést öt évre. Az elsőt 121 millió, a másodikat 146 millió, a harmadikat 339 millió forintért. Mindezt meghívásos alapon, úgy, hogy a cég mindössze hat nappal a szerződéskötés előtt alakult. A cég vezetője vélhetően egy stróman, s visszaosztják a 607 millió forintot. Ez egy korrupciós ügy – mondta a polgármester, majd arra kérte az EVAT-ot, hogy folytasson le belső vizsgálatot.

Minczér Gábor alpolgármester elmondta, hogy a holnapi közgyűlésen két sürgősségi indítványt is benyújtanak. Az egyik az ügyvezető leváltása a másik a szerződés felülvizsgálata.

Portálunk az Eger Termálnál is érdeklődött, amint válasz érkezik, beszámolunk róla. 

Oroján Sándor Fidesz-KDNP frakcióvezető kérdésünkre azt mondta, hogy majd a strandot üzemeltető cég megválaszolja a polgármester feltevéseit, neki ahhoz semmi köze.
– Mirkóczki Ádám ezzel szeretné elterelni a figyelmet a városgondozásos ügyéről, amivel kapcsolatban számos kérdést nem válaszolt meg, inkább másra mutogat – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában