Házasság

2022.09.18. 15:27

Sokan ősszel mondják ki a boldogító igent, jó ok erre a családtámogatás megyénkben is

Évről-évre nő a házasságkötések és a születések száma Magyarországon, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Megkérdeztünk erről néhány Heves megyei anyakönyvvezetőt, hogy milyen változásokat tapasztalnak.

Bíró Daniella

A KSH közlése szerint olyan magas volt az egybekelések száma 2021-ben, hogy megdöntötte a harmincöt éves rekordot. Megyénkben 2020-ban közel négy és félezer házasságot kötöttek, a 2021-es év adatai pedig már 543-mal többet mutatnak. A 2022-es első féléves információk alapján ezerkettőszáz pár fogadott örök hűséget egymásnak, azonban a szertartások jelentős részét a nyári időszakban, illetve ősszel tartják, így releváns összehasonlítást még nem tudunk tenni az előző évekhez képest.

Kíváncsiak voltunk az egri házasságkötési adatok alakulására, erről kérdeztük Habuczki Piroskát, a helyi polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjét.
– Az esküvők száma 2020-ban 387 volt. Tavaly 359, idén szeptember első hetéig pedig 334 pár kelt egybe. A szezonnak azonban még nincs vége, ősszel várhatóan szép számban köttetnek még házasságok – mondta el portálunknak.

Takács Tímea anyakönyvvezető közlése szerint Gyöngyösön 2020-ban 289, tavaly 277,  az idei év szeptemberéig 181 esküvőt tartottak. A hatvani helyzetről Szonda Katalin anyakönyvvezetőt kérdeztük, aki portálunknak elmondta, hogy településükön az elmúlt években növekvő tendenciát mutatnak az adatok: 2020-ban 158, 2021-ben 186, ebben az évben 150 esküvőt tartottak, ezen felül 25 időpont van még lefoglalva idénre, azonban ez naponta növekszik. Puskárik Veronika anyakönyvvezető elmondása alapján Pétervásárán szintén növekedett az elmúlt években az egybekelők száma.

Megérdeklődtük, hogy a szervezéshez kötődő árak emelkedése miatt észrevehető-e változás az esküvői időpontok előrehozásában. A kérdésre a szakemberektől leginkább nemleges választ kaptunk, illetve azt, hogy a helyszínváltoztatásban, valamint a vendégek létszámának csökkentésében mutatkozik meg a drágulás.

– Elképzelhető, jövőre kevesebb esküvőt tartanak majd, mivel az elmúlt évekhez képest most kisebb az érdeklődés a helyfoglalások iránt. Úgy gondolom, sokan várnak vele a jövő év elejéig, amikor talán tudnak konkrét árakat – közölte Habuczki Piroska.

A házasságok számának növekedése országunkban az elmúlt években az állam által nyújtott támogatásokra vezethető vissza, köztük a Babaváróra és a Családok Otthonteremtési Kedvezményére (CSOK), közölte a Világgazdaság. Mivel a támogatások feltétele a két fél közötti házasság megléte, ezért a hitelfelvétel előtt szükséges az egybekelés.

Erről is kérdeztük az egri anyakönyvvezetőt, aki azt a választ adta, a megyeszékhelyen kis számban vannak azok, akik csak emiatt házasodnak össze. Nagyobbrészt az jellemző, hogy a támogatás miatt előbbre hozzák a tervezett esküvőt, hogy minél hamarabb igénybe tudják venni. Szonda Katalin kifejtette, tapasztalata szerint a Hatvanban történő házasságkötések növekedésének oka a fiatalok körében valószínűleg a CSOK és a babaváró, az idősebb korosztálynál pedig az özvegyi nyugdíj miatt lehetséges. A pétervásárai anyakönyvvezető elmondása szerint a településen szintén nagy számban jellemző a házasságkötés az állami támogatások igénylése miatt.

A születések száma az országban 2020-ban 92 ezer 200 volt, 2021-ben pedig több mint 93 ezerre növekedett. Ez év júniusáig közel 41 ezer gyermek született, olvasható a KSH honlapján.

– Az egri adatok alakulásában számottevő változás nem történt: 2020-ban 1545-re tehető, 2021-ben 1543 volt, ebben az évben ezidáig 1052 baba jött világra – adott felvilágosítást portálunknak Habuczki Piroska. 

A hatvani születések száma 2020-ban 550, tavaly 646 volt, ebben az évben szeptember 7-ig 525 újszülöttet anyakönyveztek, ismertette Szonda Katalin. Gyöngyösön 2020-ban 886, 2021-ben 935, mostanáig pedig 570 gyermek született, közölte Takács Tímea.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában