Könyvtárak

2022.10.03. 17:26

A könyvtárak egyre több eseményt rendeznek az olvasás népszerűsítésére

Sajnos az elmúlt években az tapasztalható, hogy kevesen vesznek kezükbe könyvet a mindennapokban. Ez főleg a fiatalokra jellemző, akik a közösségi média világában töltik a szabadidejüket.

Bíró Daniella

Forrás: Shutterstock

Bibliotékákat kerestünk fel a témával kapcsolatban Heves megyéből, hogy megtudjuk, mit tesznek, milyen programokat szerveznek azért, hogy egyre több iskolás szeresse meg az olvasást.

– A felnőtt részlegen 2015-ben létrehoztunk egy Tini-zugot, ahol a kamaszok az általuk kedvelt könyveket találhatják meg. Ezt a részt közösségi térként is használhatják – mondta portálunknak Szabó Eszter, az egri Bródy Sándor Könyvtár könyvtárosa. Erre elmondása szerint azért volt szükség, mert észrevették, hogy egyre kevesebb kamasz jár hozzájuk, miután már kinőtték a gyermekkönyvtárat. Valószínűleg ez azért történhetett, mert amikor átkerültek a felnőtt részlegbe, ott nem találták a helyüket az új környezetben.

– Emellett író-olvasó találkozókat szerveztünk és szervezünk is olyan könyvek köré, amik népszerűek közöttük. Évekkel ezelőtt indult egy olvasásnépszerűsítő online játék, melynek célja, hogy a szórakozáson túl tartalmazzon olyan elemeket, amiért a fiataloknak el kell látogatniuk a könyvtárba, vagy a feladat megoldásához szükséges elolvasni egy pár művet. Illetve könyvklubot is hoztunk létre fanatikus olvasók névvel, amelyre mindenkit szeretettel várunk – fejtette ki az egri könyvtáros.

Továbbá Szabó Eszter elmondta, hogy külső programokat is szerveznek, könyvtár a falakon túl címmel. Ennek célja, hogy próbálják egyre szélesebb körben elterjeszteni az olvasás élményét, ezért van strandkönyvtár és fiókkönyvtár is Egerben. Megtalálható még a Bródy JátékTár, ahol lehetőségük nyílik társasjátékok kikölcsönzésére is. Idén másodjára szervezték meg a Bródy-társas pikniket a városban, ennek keretében játékokkal, babzsákfotelekkel és könyvekkel települtek ki a város különböző helyszíneire, hogy ezzel szabadidős tevékenységet nyújtsanak az odalátogatóknak.

Gyöngyösön is arra ösztönzik az ifjakat, hogy vegyenek kézbe regényt, verseskötetet. A humoros videóik is sokat segítenek.   

– A gyermek- és ifjúsági könyvtárat a fiatalok 16 éves korig díjtalanul használhatják. A nappali tagozaton tanulók, diákigazolvánnyal rendelkezők féláron iratkozhatnak be, de a Covid-időszaktól kezdve a középiskolások számára is ingyenessé vált a használat – emelte ki Borbélyné Babus Enikő, a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtár könyvtárosa. Ezentúl jelen vannak a közösségi oldalakon, valamint kisfilmeket készítenek, melyek között vannak különböző népek irodalmát feldolgozó és népszerűsítő rap-feldolgozások is. 

– Számos programot szervezünk a diákok számára, mint a tematikus könyvtári foglalkozások, olvasóklubok, és különböző vetélkedők. Terveink között szerepel továbbá, hogy egy olyan eseményt rendezzünk meg, ahol helyi tehetséges fiatalok mutathatják meg írói tehetségüket – emelte ki a gyöngyösi könyvtáros.

Az Ady Endre könyvtár is évek óta azon dolgozik, hogy minél jobban belecsempésszék a fiatalok életébe az irodalmat.

– Kialakításra került egy tini-kuckó, ahol a fiataloknak lehetőségük nyílik a könyves és egyéb ötleteiket jelezni egy ötletdoboz segítségével – mondta el portálunknak Varga Zsuza, a hatvani könyvtár igazgatóhelyettese. Továbbá tájékoztatott arról, hogy minden évben fogadnak közösségi szolgálatra fiatalokat, valamint nyári napközis olvasásnépszerűsítő táborokat is szerveznek, bevonják őket a könyvtár életébe. Ingyenes internet és számítógéphasználatot biztosítanak, illetve rendelkezésre áll számukra könyvtárközi kölcsönzés és az adatbázisok használata is. Emellett rendeznek még kifejezetten gyerekeknek szóló kiállításokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában