Mozi

2022.10.19. 11:54

Emelkedik a mozijegyek ára, de Egerben még viszonylag olcsón mozizhatunk

Az energiaválság sok önkormányzatot és intézményt érint az egész ország területén. Arról érdeklődtünk a Heves megyei moziknál, hogy milyen intézkedéseket terveznek a rezsicsökkentés érdekében.

Bíró Daniella

Forrás: Shutterstock

– A Cinema Agria korábban is gondosan odafigyelt a rezsiköltségekre, nem pazaroltunk. A működést mindig a forgalomhoz igazítjuk, hogy hány előadást tartsunk meg, mikorra tűzzük a nyitvatartás kezdetét, mennyi eszköz legyen bekapcsolva, például a nachos melegítő, üdítő automaták esetében. A fejlesztéseknél mindig a takarékosság az elsődleges szempont, az új világítótestek közül már mindegyik led izzós – közölte portálunkkal Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője. Kiemelte, hogy biztosan nem lesz olyan intézkedés, amit a vendégek negatívan élnének meg, mert a mozi azért van, hogy a nézők jól érezzék magukat.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e szüneteltetni a filmek vetítését bizonyos időszakokban, azt a választ adta, hogy ez a lehetőség egyáltalán nem merült fel. Kifejtette, a mozi minden nap nyitva van és lesz, még az ünnepnapokon is. Hamarosan jön a tél, ha más lehetőség nem, ez biztosan megmarad az Egerben kikapcsolódni, szórakozni, vagy akár randevúzni vágyóknak.

– Sajnos várható a jegyek emelkedése a forint drasztikus elértéktelenedése miatt. A bérleti díj, az alapanyagok, a technikai költségek euró alapúak, így egyre többe kerül szinte minden számunkra. Jelenleg egy normál, felnőtt jegy online vásárolva nálunk 1800 forint, míg Budapesten az Aréna Mallban 2620 forint, Debrecenben 2320 forint, az Egerhez legközelebbi nagyvárosban, Miskolcon pedig 2070 forint. Tehát jelenleg a mi áraink így is a legalacsonyabbak – hangsúlyozta az ügyvezető.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a moziba járók számával kapcsolatban milyen változásokat tapasztaltak az elmúlt időszakban.

– Szerencsére nem tapasztalunk visszaesést. Illetve közeleg a téli időszak, amikor a közönség gyakrabban választja a mozizást, hiszen a szabadtéri programlehetőségek száma csökken. Ennek okán nem gondolnám, hogy nagy visszaesés lenne a közeljövőben. Egyelőre optimista vagyok, de a realitások talaján maradva van a fejemben több forgatókönyv is, ha elérne minket a recesszió. Ez esetben különböző akciókkal, kedvezményekkel csalogatjuk majd be a nézőket a vetítésekre – fejtette ki Berényi Tamás.

Érdeklődtünk a gyöngyösi Cinema Bridge mozi jövőbeni helyzetéről is. Csoszánszki László, a Gyöngyösi Médiaközpont Nonprofit Kft. gazdasági vezetője közölte portálunkkal, hogy társaságuk folyamatosan vizsgálja, milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a drámaian megnövekedett rezsiköltségek mellett gazdaságosan tudják a mozit üzemeltetni. Továbbá elmondta, a költséghatékonysági intézkedések elkerülhetetlenek, ennek részleteiről csak a tulajdonos önkormányzat döntését követően tudnak majd tájékoztatást adni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában