Kórus

2022.10.05. 18:33

A zenéé lesz a főszerep a recski templomban

Szombaton délután érdemes ellátogatni a ­recski római katolikus templomba a zenerajongóknak. Szebbnél szebb művek csendülnek fel a Fúj, süvölt a Mátra szele elnevezésű kórustalálkozón.

Barta Katalin

A Mátrai Visszhangok Vegyeskart jól ismerik szerte az országban

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Idén október 8-án rendezi meg nagyszabású dalos találkozóját a Mátrai Visszhangok Vegyeskar. Mint azt Nagy Józsefné elnöktől megtudtuk, szombaton délelőtt fogadják a vendégkórusokat a Jámbor Vilmos Általános Iskolában, ahol minden résztvevő külön teremben készülhet fel a fellépésre. 

Délután egy órakor közösen vonulnak fel a római katolikus templomban, ahol fél kettőtől kezdődik az ökumenikus közös imádkozás a részt vevő egyházak képviselőivel. A szertartást ezúttal az egyházi zene jegyében rendezik, közös énekléssel. A végén valamennyi résztvevő közös áldásban részesül. 

Délután 3 órakor kezdődik a kórustalálkozó második része. Az előző évektől eltérően a délutáni kórushangversenyt is a templomban tartják, mert a Bányász Művelődési Ház a több hónapig tartó felújítások miatt jelenleg zárva van. A találkozót Nagy Sándor, Recsk polgármestere nyitja meg, az ünnepi megemlékezést a találkozó fővédnöke, Varga László, a Váci Székesegyház karnagya tartja. Ezt követően lép színpadra az a tíz kórus, amelyeknek a tagjai idén Budapestről, Gyöngyösről, Balassagyarmatról, Vásárosnaményből és Egerből érkeznek. A hangversenyen minden fellépő negyedórás produkcióval mutatkozik be, főként egyházi zeneművekkel. A program végén M. A. Charpentier-Varga László: Te Deum című alkotását adják elő közösen. Este közös vacsorával és kórusbállal zárul a nemzetközi kórustalálkozó az iskola éttermében. 

A Mátrai Visszhangok Vegyeskar 1999-ben alakult, melyet egyesület működtet. A kórustagok Recskről, Parádról, Parádsasvárról, Bodonyból, Sirokból, Mátraderecskéről, Egerből verbuválódtak. Évenként ­14–16 alkalommal lépnek fel, a pandémiás éveket leszámítva. Immár tizenkilenc éve minden esztendőben megrendezik a Fúj, süvölt a Mátra szele című Nemzetközi Kórustalálkozót, a mindenkori aktuális emlékév jegyében. (2007: Kodály-év, 2008: a reneszánsz éve, 2009: Haydn-év, 2010: Erkel -év, 2011: Liszt-év, 2012: Solti György-év, 2013: Verdi-év, 2014: I. Világháború, 2015: J. S. Bach-év, 2016: Széchenyi-év, 2017: az 500 éves reformáció, 2018: az európai kulturális örökség éve.) 

A találkozókon általában nyolc-tíz kórus vesz részt. Az előző években erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, szlovéniai, lengyel és hazai dalosokat is fogadtak ezeken az alkalmakon. Az elmúlt két évtizedben több mint 120 kórust láttak vendégül, pályázati, önkormányzati és egyéb támogatók segítségével. 

Másik nagy rendezvényük évenként az adventi-karácsonyi hangversenysorozat, amelyre Észak-Magyarországról, de a határon túlról is több meghívást kapnak. Adventkor minden hétvégén adnak valahol koncertet. Bemutatkozásuk minden évben nehéz sorsú, hátrányos helyzetű közösségnek szól. 

Nagy Józsefnétól megtudtuk, a céljuk továbbra is a kórus rendszeres minősítésével a szakmai előrehaladás, a magasabb szint elérése. Repertoárjukban a klasszikus zeneszerzők művein, népdalfeldolgozásokon, egyházi műveken túl könnyűzenei kórusfeldolgozások is szerepelnek. A kórustalálkozó népszerű program évről évre. Nemcsak a helyi lakosság és a környéken vendégeskedő üdülők számára nyújt szórakozási lehetőséget, de a járás és Eger zenekedvelő közönségének is. Minden évben nagy sikert arat a rendezvény. Idén is arra számítanak, hogy a helyi és környékbeli zenerajongók megtöltik a templomot. 

Kitüntetésekkel ismerték el a vegyeskar kitűnő munkáját

A recski vegyeskar az Éneklő Magyarország elnevezésű minősítő hangversenyen 2003-ban arany fokozatú minősítést, 2010-ben gálakórus minősítést, 2012-ben, 2015-ben, 2018-ban fesztiválkórus minősítést szerzett. A kórus 2010-ben elnyerte a Vállalkozók Országos Szövetségének Heves Megyei Príma díját. Fontos célul tűzték ki a vidék lakosainak körében a magyar és külföldi zeneszerzők kórusműveinek népszerűsítését, valamint a magyar vidéki kórusmozgalom szervezését, fenntartását. Tíz éve igyekeznek gyermek- és ifjúsági kórusokat is bevonni rendezvényeikbe, megszerettetni velük az igényes kóruséneklést, hogy legyenek továbbvivői a magyar kórusmozgalomnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában