Az etika zászlóvivője, a jóisten kegyeltje volt: Váczi Ernőre emlékeztek Szilvásváradon + fotók

A múlt hétvégén rendezett fedeles fogathajtó verseny keretében Szilvásváradon vettek búcsút tisztelői Váczi Ernőtől, a 83 éves korában október elsején elhunyt lovas szakembertől. Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója megköszönte a családnak, hogy itt tartják a megemlékezést.
Váczi Ernő munkássága nélkül nem ilyen lenne a ménesgazdaság, de az egykori fogathajtó kapitány életében is korszakalkotó eredmények születtek itt. 

Megemlékeztek Váczi Ernőről a lipicai lóárverés és a csipkéskúti jubileum kapcsán is. Az emléktáblákon megköszönik azon lovas emberek munkásságát, akik sokszor egy egész életet szenteltek a lipicai fajta számára, hogy boldogan élhessen itt a ménes, Váczi Ernő is közéjük tartozott. Amikor a lovakkal foglalkoznak, versenyeznek, vb-re készülnek, emlékeznek rá. Negyven év múltán ismét itt lesz a világbajnokság, a mai napig felelősséggel tartoznak az akkoriaknak. Ha nem is lesznek olyan eredmények, arra törekszenek, hogy az 1984-eshez méltó rendezés, hajtás legyen két év múlva itt. A lipicai lovak sem itt állnának Váczi Ernő nélkül itt, emlékét, tudását tovább kell vinni. Ahogyan ő mondta, a lipicai lovak hasonlók a magyar néplélekkel, az utolsó pillanatig küzdenek, hogy segítsék egymást és gazdáikat.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke fölidézte Váczi Ernő életútját, pályájának fontosabb állomásait. Agrármérnökként, lovas szakemberként felkészült, elkötelezett, kritikus, jobbító szándékú volt, aki tisztelettel tette dolgát, s kíváncsi, rákérdező, elegáns volt. A lótenyésztésen, -tartáson túl pályájának másik nagy vonulata a fogathajtás volt, ahol szakági elnök, szövetségi kapitány is volt. Nyolc világbajnokságon 18 érmet közte 4 aranyat szerzett a válogatott. A Magyar Fogathajtók Baráti Köre alapítója, több száz cikk szerzője, egyéni stílusa volt. Az elnök fölidézte, ő 1984-ben Szilvásváradra példaképet választani jött, itt látta őt először és később együtt nyerték első világbajnoki aranyukat. Kapitányként felkészült, maximalista, versenyzőbarát, alázatos, győzni akaró és győzni tudó ember volt. Számos állami és szakmai kitüntetést kapott, a közjót szolgáló, teljes életet élt.

Pekár István egykori fogathajtó szakágvezető a barátok nevében búcsúzott Váczi Ernőtől, aki szakember, fogathajtó, előadó és elegáns úriember volt. Megjelenésével, viselkedésével megmutatta, mit kellett volna megőrizni a múltból, s mit jelent a szakmai munka, az átgondoltság, a megfontoltság, az adott szó, a hűség. Ismerte a szavak jelentését, súlyát, beszédében különösen megjelentek sajátos szóösszetételei, átgondolta, csiszolta mondandóját. Fegyelmezett volt a szavaiban is, precíz, tapintatos. Az utolsók egyike volt, akinek fontos a lovas emberek számon tartása, megemlékezett a szürke eminenciásokról, az egyszerű parasztemberekről is. 

A szakágvezető kifejtette, a tehetséges emberek életét három dolog jellemzi: a tisztesség, az erő és az intellektus. Az emberek hajlamosak az utóbbit előre helyezni, pedig a legfőbb erény a tisztesség, enélkül a másik kettő inkább árt, mint használ. Váczi Ernőben a három erény bőséggel, kellő arányban volt jelen. Az örök erkölcsi szabályok szerint élt, tudásával nem kérkedett, volt ereje, párját ritkító szakmai műveltsége. A sors megpróbálta őt is, de lovak közelében maradhatott. Sokakat ismert, voltak fájó emlékei, csalódásai. Életét a lovas világ példás gyorsasággal ismerte el. Szilvásvárad a legkedvesebb helyei közé tartozott.

Dallos Gyula miniszteri biztos szerint Váczi Ernő nagybetűs ember volt, hatvan éves barátság fűzte hozzá. Az etika zászlóvivője, a jóisten kegyeltje volt, Isten a tenyerén hordozta, nagy ívű pályát futott be, minden szolgálatában maximalista volt. Ha költő lett volna, ott is kiteljesedett volna. Hihetetlen szóhasználata, szóképei voltak, cirkalmas körmondatokkal adta át mondanivalóját. Aztán egy tőmondattal masnit kötött rá, hogy mindenki értse, mit akart mondani. A lipicai tenyésztésében mutatta meg ezt leginkább. 

Azt mondta, két ló van, az egyik a lipicai, a másik meg ami azzá szeretne válni. A sport, a fogathajtás, vagy ahogyan ő mondta, a szekerészet volt az élete, abban is kiteljesült, sikerkapitánnyá vált. Minden helyzetben, munkásságában a rendszeresség, tudatosság, tervszerűség, következetesség jellemezte. Erős hittel, önkontrollal rendelkezett, minden élethelyzetben tiszta tekintettel, igaz szót mondott ki. Alkotó cselekvéssel bizonyította képességeit, amelyek átlagon felüliek voltak. Minden tettéért felelősséget vállalt. Ez a kifelé csodálatos kisugárzása a családból fakadt, imádta Istenét, szerette a hazáját, a családját. Vallotta, a munka teszi teljessé, értelmessé életünket. Jellemezte az empátia, szociális érzékenység, sok ember kezét fogta meg, az élet nehéz pillanataiban, szakmai nehézségekben vezette, igaz útra térítette őket. Széles látókörrel, ambícióval bírt, sosem fáradt el. A lovaskultúránkat világszínvonalon mutatta meg. Életútjával a lovas társadalom halhatatlanjává vált.

A beszédeket követően lovas bemutatókat csikóst, díjlovaglást, díjhajtást láthatott a publikum és beterelték a lipicai anyakancákat, csikókat is. A fedeles lovarda aulájában, Dallos Andoré mellett avatták föl emléktábláját, ahol mindenki elhelyezhette az emlékezés virágait. Cseri Dávid elmondta, amikor három éve Dallos Andor tiszteletére avatták a táblát, megígérte, egy nap ez a fal végigér azon lovas emberek fotóival, grafikáival, szívüknek kedves képpel, akik építették a ménesgazdaság tégláit. Nekik köszönhetik, hogy itt állhatnak, ez a lovarda méltó hely a hazafiak számára. Akik ide belépnek, rátekintenek a táblákra, erőt meríthetnek rájuk gondolva, milyen nehéz helyzetekben is kiálltak elveik mellett, elősegítve a magyar lovaskultúra, lótenyésztés fejlődését. 

Váczi Ernő egész élete vezérfonalának tekintette, hogy elődeinek, kortársainak személyének, munkásságnak emléket állítson. Ha elvesztettek egy barátot, az elsők között írta le gondolatait, álmodta meg búcsúztatóját.