Gyász

2022.10.01. 14:37

Az öngondoskodás a temetkezésnél is nagy segítség a családnak

Az elhunyt temetésre félretett pénze a gyászt nem tompítja, de komoly anyagi terheket vesz le a hozzátartozók válláról.

Szabó István

Az öngondoskodás nemcsak a nyugdíjas évekre való felkészülést jelenti. Nagy anyagi segítséget jelent a családnak a hozzátartozó eltemetéséhez, ha erre a célra az elhunyt már életében tartalékolt pénzt akár pénzintézetben, akár az otthoni perselyben. 

Portálunk egyik olvasója, a káli Mátrai Ilona arról számolt be, hogy egy hete urnás temetéssel helyezték örök nyugalomra egy közeli hozzátartozójukat. Megyénk egyik temetkezési vállalkozójánál a közepes árkategóriába tartozott a megrendelésük. Miután ennek költsége kiegészült a kórháznak, az egyháznak, a virágárusnak és a szerény halotti vacsorát szervező vendéglátóhelynek járó összegekkel, a kiadás megközelítette az 580 ezer forintot. Mátrai Ilona elmondta, hogy mindez, szerencsére, nem csappantotta meg a családi kasszában a tartalékokat, mert az elhalálozott már korábban tett félre elegendő pénzt erre a célra.

– A temetkezési vállalkozó az ügymenet minden részletét elvállalva végül 357 ezer forintot kért. Az összeg nem kicsi, de az elhunyt kórházból való elszállításától a temetési szertartás lebonyolításáig minden megoldottak. Korrekt, udvarias, precíz ügyintézést tapasztaltam. A temetési kellékek árai elég széles skálán mozogtak a pénztárca adta lehetőségek szerinti választáshoz. Jelentősen olcsóbb, de sokkal drágább alternatívák is voltak az általunk választottnál. Az ügyintézés viszonylag gyorsan, bejáratott módon zajlott. A temetési szertartáson is elégedett voltam a cég munkájával – összegezte Mátrai Ilona.

Mint felsorolta, a temetkezési vállalkozó által kért összeg a következő tételekből állt: a temetésszervezés 12 ezer 700 forintba, az elhunyt végtisztességre való előkészítése 15 ezer 240 forintba, a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátás 101 ezer 600 forintba, a ravatalozás 31 ezer 750 forintba, a sírhelynyitás, visszahantolás 24 ezer 130 forintba. Emellett a halottszállítás 71 ezer 120 forintba, a hamvasztás, urnakiadás 24 ezer 130 forintba, az urnaelhelyezés 32 ezer 385 forintba, a temetési hely kommunális, illetve megváltási díja pedig 44 ezer 704 forintba került. 

– A kórházban 22 ezer forint volt az elhunyt végtisztességre való felkészítése és a holttest elszállításig tartó hűtése. Római katolikus szertatás szerint temettettünk, a sírhely szerinti plébánián 45 ezer 800 forintba került a temetés, a gyászmise és a megfelelő számú harangozás díja. Mivel az elhunyt már régóta nem ott élt, ahol a családi sírhely található, ezért az évek során elmaradt egyházi hozzájárulások összege 50 ezer forintra nőtt, amit utólagosan szintén kifizettünk. A virágüzletben a koszorúért, sírcsokorért, urnadíszért 37 ezer 950 forintot adtunk. Mivel nem ott lakunk, ahol az elhunyt régi családi sírja található, és messziről is érkeztek hozzátartozók, így egy helyi vendéglátóegységben rendeltünk egy szerény halotti vacsorát a mintegy húsz főnyi, legközelebbi rokonságnak, ez 63 ezer forintba került – összegezte Mátrai Ilona.

Rendkívül fontos, hogy az öngondoskodásunk az életnek erre a végső állomására is kiterjedjen, még ha nem is szívesen gondolunk rá, tette hozzá Mátrai Ilona. Mint kiemelte, ez legalább anyagilag komoly segítséget jelent a gyászban lévő családnak.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában