Diákok és erdészek találkoztak

2022.10.02. 18:09

Erdei gyümölcsöket is kóstolhattak a tanulók a nyílt napon Mátrafüreden + fotók

A múlt héten erdészeti nyílt napra várta az Egererdő Zrt. az általános iskolásokat Mátrafüreden, a Mátra Szakképző Iskolában. Az erdészek és a diákok találkozójára immár tizenegyedik alkalommal került sor.

Szabó István

XI. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégiumban

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Az Egererdő Zrt. szakmai bemutatója az erdőt, annak sokszínű világát, valamint az erdész mindennapi munkáját igyekszik megismertetni az iskolásokkal, legyenek akár a legfiatalabbak, vagy már a továbbtanulás előtt állók. Ősz Gusztáv, az Egererdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese arról beszélt lapunknak, hogy a pandémia idején egyre többen választották kikapcsolódásként az erdők járását, így azóta még nagyobb figyelem fordul az erdésztársadalom felé.

– A nyílt nap nagyon hasznos alkalom arra, hogy az erdész valódi tevékenységére és annak az erdő világában betöltött szerepére rávilágíthassunk – mondta Ősz Gusztáv. – A fa felhasználásától a vadgazdálkodáson át az erdő látogatásáig az egyes részterületekre is rálátást kapnak a gyerekek. Sokan nem gondolják, milyen sokrétű az erdész feladata. 

Az erdő klasszikus hármas funkcióját kell biztosítanunk: a védelmi, a gazdasági és az ökoturisztikai szerepét. 

Maximális mértékben elő kell segítenünk a levegő-, a víz-, a talaj-, a klíma-, a természetvédelmi szempontok érvényesülését. Gazdasági szempont például a tűzifa, mint megújuló energiaforrás biztosítása a társadalomnak. Emellett az erdők ökoturisztikai rekreációs szolgáltatásokat is nyújtanak  az embereknek. A nyílt nap számunkra azért is fontos, mert nagy szükségünk van a szakképzett munkaerőre. Mivel a munkánk az időjárástól és sok más befolyásoló tényezőtől függ, ezt a munkaerőt nem tudjuk egész évben egyenletesen foglalkoztatni. Emiatt munkaerőhiány alakulhat ki, ezért fontos a szakiskolai képzés – összegezte a vezérigazgató-helyettes.

Karnis Pálné, a nyílt napnak otthon adó Mátra Szakképző Iskola igazgatója szerint kiváló alkalom a rendezvény arra, hogy az intézményüket is megismerjék a gyerekek.

– Iskolánk nagyon sok energiát fektet abba, hogy a fenntarthatóság és környezetvédelem témája előtérbe kerüljön – fogalmazott Karnis Pálné. – Az Örökös Ökoiskola cím is kötelez bennünket arra, hogy a környezeti szempontok elsőbbséget élvezzenek az oktatás során épp úgy, mint a mindennapi életünkben. Tavaly madárbarát kertet alakítottunk ki, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hivatalosan is madárbarát intézménnyé nyilvánított bennünket. A tanulóinkra jellemző a természetszeretet, ők tartják rendben az iskola környezetét, tudatosan készülnek a pályára. Az Egererdő Zrt.-vel szoros az együttműködésünk, de nemcsak a nyílt napokon, hanem sok más rendezvény révén, s a mindennapok során is. Diákjaink a cég területére járnak gyakorlatra. Azt gondolom, nagyon szerencsés helyzet az, hogy a leendő munkáltató, aki várja a munkaerőt, már a képzés során együtt dolgozik azzal, aki felkészíti a gyerekeket erre a feladatra.
 

Sok élményt adott a nyílt nap
A nyílt napon az esős idő miatt a programok zömét az aulában rendezték meg, amely zsúfolásig megtelt az általános iskolás csoportokkal. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték az egyes standoknál az erdészek játékos, interaktív formában adott ismertetőjét az erdő világáról. Egyebek között az erdei növények magvaival, leveleivel, terméseivel lehetett megismerkedni. Az erdei gyümölcsöket, az ízesítésükkel készült süteményeket, s a belőlük készített szörpöket meg is lehetett kóstolni. A sokféle ismeretterjesztő játék során a diákok próbára tehették magukat például abban is, hogy tapintással fel tudnak-e ismerni apró zsákokba rejtett, erdőből gyűjtött tárgyakat. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselője az erdőtüzek megelőzésének mikéntjéről beszélt a gyerekeknek, akik csillogó szemmel ismerkedtek a gyöngyöshalászi önkéntes lánglovagok tűzoltókocsijával. Az udvaron a láncfűrészes szoborfaragás rejtelmeibe avatták be a látogatókat, akik erdészeti gépekkel is megismerkedhettek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában