Heves Megyei Hírlap

2022.10.09. 11:22

A magyar X-akták a múltból - erről írt a Heves Megyei Hírlap 1990-ben

Az internet világa előtt a nyomtatott sajtónak óriási szerepe volt. Az emberek a tévéből, rádióból tudtak volna még információt gyűjteni, amennyiben volt a háztartásban ilyen, de az elsődleges hírforrás még ezek mellett is sokáig a nyomtatott újság volt. Lapunk, a Heves Megyei Hírlap ezen a néven először 1990. április 3-án jelent meg és 4,30 forintba került.

M. E. A.

A Heves Megyei Hírlap 1990. október 9-i számából

 

Tragikus balesetre emlékeztek: vonat gázolt el egy autót Hatvannál

Piros jelzés ellenére a sínekre hajtott egy Lada Hatvannál. Szörnyű látvány tárult az odaérkező rendőrök szeme elé, idézte fel emlékeit Erős Gyula r. főtörzsőrmester. „Az átjárótól 300 —400 méterre állt a vonat, az autó hátsó része ráragadt az ütközőkre, a piros Lada eleje pedig 20 — 25 méterre repült az átjárótól. Szinte szétrepedt az egész jármű, a motor kiszakadt, s magával rántotta az egész ülést, vezetővel együtt. Három éve láttam ott ilyen rettenetes balesetet, akkor négy felnőtt vesztette életét... ” Bár az 1990-es balesetben nem vesztette életét senki, a sofőrt a hatvani kórház intenzív osztályára kellett szállítani, ahol napokig eszméletlenül feküdt. 

A hatvani állomásfőnök szerint a vonat szabályosan közlekedett, a megengedett sebességgel és időben indult el az állomásról, a fénysorompó pedig működött a baleset pillanatában. A városi rendőrkapitány szerint nem tanulnak az emberek: „ Öt év alatt ebben a vasúti átjáróban 11 ember vesztette életét!” A sors iróniája, hogy az az utca, ahol a balesetek történtek kicsit továbbhaladva már a Temető utca nevet viseli.

A magyar X-akták: Uri Geller és a kanalak 

Egely György cikke egy korabeli szenzációnak eredt a nyomába. A fémek tulajdonságait vizsgálta, pontosabban a szokott viselkedésüktől eltérő jelenségre fókuszált: a kanálhajlításra. Akkoriban lett ugyanis népszerű Uri Geller, akinek nyomán sokan próbálkoztak hasonló mutatvánnyal. Sőt, Geller mindezt laboratóriumi körülmények között is képes volt bemutatni, bár ez a vizsgálat nem vezetett eredményre. A hírek szerint fiatal balkezes embereknek sikerült leginkább. Természetesen a mutatvány megosztotta az olvasókat: akik hittek benne, és akik csalásnak tartották valószínűleg ugyanúgy egymásnak estek, mint manapság a Facebook-on szoktak, csak akkoriban nem volt ilyen nyilvános fórum erre. A szerző által tanulmányozott adatok szerint nemcsak fémeket, hanem műanyagot, kristályokat, üveget is vizsgáltak, ezek azonban nem elhajlottak, hanem szétrobbantak. Ugyanakkor a jelenség nem újkeletű: az USA egyik kis településén egy „egy idegbetegséggel küzdő kisfiú környezetében vastag ajtópántvásalások és szögek görbültek meg”, valamint számos egyéb példa is előkerül a cikkben.

Forrás: Heves Megyei Hírlap, 1990. október 9.

Nessie nyomában

Újabb, nem mindennapi téma bukkan fel az említett újság lapjain: díjat tűztek ki a Loch Ness-i szörny fejére. Negyedmillió fontot ígértek annak a szörnyvadásznak, aki Nessie létezéséről hiteles és meggyőző bizonyítékot szolgáltat. Van, aki a skót nemzeti étellel, a haggis-szal csalogatná magához, mások maradnak a radaros megfigyelésnél. Egy dolog azonban kétségtelen: ha szörnyet nem is, de némi plusz pénzt látnak a tó mentén lakók, hiszen szörnyvadászok tömege vendégeskedik náluk.

Emlékezés a Katolikus Legényegylet alapítására

1990. nyarán éledt újjá Egerben a Katolikus Legényegylet. 1845-ben alapította Kolping Adolf római katolikus pap. 1865-ban Tóth István betűszedő közreműködésével Pesten is létrejött egy közösség, majd amikor ő 1860-ban a Líceum nyomdájának vezetője lett, akkor elkezdte megyeszékhelyünkön is szervezni a legényeket. Gyűlést tartottak az iparosok, majd Bartakovics érsek elé vitték az ügyet, aki elvállalta a fővédnöki szerepet. 1860 szeptember 8-án alakult meg hivatalosan Egerben a Katolikus Legényegylet.

Forrás: Heves Megyei Hírlap, 1990. október 9.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában