Fúj, süvölt a Mátra

2022.10.19. 08:48

Felemelő pillanatokat élhettünk át a recski templomban

Felemelő pillanatoknak lehettek részesei azok, akik idén október 8-án részt vettek a Fúj, süvölt a Mátra szele elnevezésű, nemzetközi kórustalálkozón.

B. K.

Emlékezetes marad a dalos ünnep

Forrás: Beküldött

Nagy Józsefné, a Mátrai Visszhangok Vegyeskar vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, számos pozitív visszajelzést kaptak a találkozót követően a fellépő kórusoktól és a közönségtől. Mindannyian azt jelezték, ilyen felszabadult légkörű, jó hangulatú rendezvényen régen vettek részt. 

A vendégkórusokat a Jámbor Vilmos Általános Iskolában fogadták, ahonnan ebéd után közösen vonultak fel az őszi napsütéses időben a római katolikus templomba. Itt ökumenikus közös imádkozással kezdődött az esemény, majd a fellépő kórusok adták elő negyedórás produkcióikat. Az előző évektől eltérően a délutáni kórushangversenyt is a templomban tartották, mert a Bányász Művelődési Ház a több hónapig tartó felújítások miatt jelenleg zárva van. 

A találkozót Nagy Sándor, Recsk polgármestere nyitotta meg, az ünnepi megemlékezést a találkozó fővédnöke, Varga László, a Váci Székesegyház karnagya tartotta. A kórusok idén Budapestről, Gyöngyösről, Balassagyarmatról, Vásárosnaményből és Egerből érkeztek. 

A program végén M.-A. Charpentier–Varga László: Te Deum című alkotását adták elő közösen. A nap közös vacsorával és kórusbállal zárult. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában