Kegyhely

2022.10.15. 16:31

Hálaadó szentmise hálás időjárásban

Az ima először az időjárásnak szólt, és meghallgattatott: szombaton kora délután ideális körülmények fogadták Lőrinciben a Szent Anna-kápolnához látogatókat.

Tari Ottó

Forrás: Tari Ottó/Heves Megyei Hírlap

A 300 éves kegyhely főépülete a közelmúltban megújult, elkészült a tetőzete, a csatornázása és a villámvédelme is, így ennek örömére Széles László plébános hálaadó szentmisét mutathatott be. Jelen volt Szabó Zsolt országgyűlési képviselő és Pálinkás Péter alpolgármester is, az pedig még bensőségesebbé tette az ünnepet, hogy a zenekarban közreműködtek az elmúlt 30 év egykori templomi zenekarának a tagjai immár felnőtt emberekként, s nagyrészt szülőként.


Szabó Zsolt kiemelte a 12 milliós kormánytámogatást, amelynek eredményeként méltó körülmények fogadhatják a magyarországi Mária-út fontos állomásának a zarándokait. Elmondta, hogy az állam továbbra is figyelemmel kíséri a kápolna sorsát, s lehetőség szerint segítik a szakrális közösségi tér további fejlesztéseit is. 

Mint megírtuk, pályázati forrásból felújítanák az imahely melletti egykori gondnoki házikót. Bevezetnék a villanyt, melegítőkonyhát és zuhanyozót alakítanának ki, s teraszt is építenének nyársalóhellyel a későbbiekben itt táborozó gyerekek és felnőttek, családok számára. Pálinkás Péter mindenkinek köszönetet mondott, akik önkéntes munkával közreműködtek a kegyhely és a környéke fejlesztéseiben, gondozásában.

Fotó: Tari Ottó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában